24 ÓRA

2007.07.05. 00:19
Címkék

Szigetlakók lesznekSzigetlakók lesznek

JÁSZBERÉNY. Három meghatározó játékosát veszítette el az elmúlt napokban a Jászberényi SE Vasas gárdája. A kapus Papp Tamás a ciprusi másodosztályba szerződött, Potemkin Károly Feröerre tart, Villányi Gergőt pedig a Felcsút csábítja.

Dupla feladat

EGER. Tornyi Barnabás lett a Kazincbarcika és az Eger labdarúgócsapatának szakmai igazgatója. A szakember egy plusz egy éves megállapodást kötött a két együttes tulajdonosával, Keller Józseffel. Tornyi Barnabásnak mindkét helyen egyaránt az utánpótlás- és a felnőttcsapattal is kell foglalkoznia. A Kazincbarcika a második vonalban szerepel, az Eger pedig most jutott fel az NB III-ba.

Új edzővel kezdenek

TUZSÉR. Ma kezdi a felkészülést története második NB II-es évadjára a Tuzsér Erdért SE. A szakmai munkát immár Németh Károly irányítja, három új játékossal számolhat: az Ibrányból magával hozott Simon Gergelyre és Tóth Norbertre, valamint a nyíregyházi Fekete Ádámra. Távozott Cséke György, Krajnc Balázs, Rab László és Balogh Zoltán, Iván Attila és Szilágyi Krisztián pedig jelenleg Nyíregyházán készül.

Tamon Attila az elnök

PÉCS. A PMFC Sportegyesület az egy éve kómában fekvő Toller Lászlót örökös tiszteletbeli elnökké választotta, míg az elnökség az eddigi ügyvezető elnök Tamon Attilát az elnöki székbe választotta. A keret is változik: Tóth Zoltán Kozármislenyben folytatja, Sztipánovics Barnabással, Nógrádi Árpáddal és Varga I Zoltánnal szerződést bontottak, nem hosszabbítanak Győri Jánossal, viszont aláírt Bajúsz Endre, Sólyom Csaba és Lantos Levente.

Magányos zambiai

PÁPA. Bár a Lombard Pápa Termál FC csak július 9-én kezdi el a felkészülést az új idényre, egy labdarúgó már napok óta szorgalmasan végzi a futóedzéseket. A zambiai Lloyd Mumba súlyos térdsérüléséből felépülve több mint egy év után tért vissza Pápára, és igyekszik pótolni lemaradását.

Keszei Ferenc az NB III-ban

BALATONLELLE. Az átszervezés alatt álló felnőttcsapat új trénere Keszei Ferenc lesz, aki a tavaszszal Pécsen dolgozott. Keszei nem teljesen új ember a tóparti klubnál, immár harmadszor ül le a lelleiek kispadjára, ahonnan legutóbb nem éppen barátságos körülmények között távozott.

Balassa Péter marad

SZOMBATHELY. Balassa Péter, a Szombathelyi Haladás csapatkapitánya hosszas tárgyalássorozat után úgy döntött, elfogadja a klub ajánlatát, és két évvel meghosszabbítja szerződését.

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: ezüstérmes a magyar gyorsváltó női 4x200 méteren

Úszás
4 perce

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
24 perce

Vizes Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
30 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
59 perce

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
1 órája

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
2 órája