Megszállottak!

A hét végi Holland Nagydíj pén teki szabadedzésén combcsontját törő Toni Elías már elhagyta a kórházat, és elkezdte a rehabilitációt. Noha az orvosok azt mondták, legalább három hónapot ki kell hagynia, ő bízik benne, hogy korábban visszatérhet. Sőt vissza akar térni!

A motorosok (de kibővíthetjük a kört a technikai sportokat űzőkre) elszántsága elképesztő – gyakran sérülten, félig vagy egyáltalán nem összeforrt csontokkal szállnak újra harcba a pontokért. Mert még mindig jobb, ha mindened fáj a pályán, mintha mindened fáj, és még a szíved is sajog a pályán kívül. Legalábbis Talmácsi Gábor ezt mondja. Ő is versenyzett törött csontokkal (és rajta kívül még jó néhányan, köztük Szalay Balázs és Bitter Sándor), nem is egyszer.

Talmácsinak 2004-ben Brnóban eltört néhány csont a kézfejében, két héttel később azonban már Estorilban volt jelenése. Az orvosi vizsgálatot egy független, helyi stáb végezte el. Jól megszorongatták a kezét, kérdezték fáje, ő mondta, hogy nem, de közben azért elmorzsolt néhány könnycseppet a szeme sarkában. Utóbb elárulta, ekkora fájdalmat sem előtte, sem utána nem érzett soha.

„Még sérülten, fájó tagokkal versenyezni is sokkal jobb, mint otthon ülni a tévé előtt” – mondta

Talmácsi, hozzátéve, a versenyzők olykor sérülten jobb formát mutatnak, mint egyébként. Mert ha sérült az ember, senki sem várja el tőle a jó eredményt, ezért felszabadultabban versenyez.

Szintén extrém példa az elszántságra Bitter Sándoré.

A motoros 1996-ban a Hungaroringen, az évadzáró szuperbike ob-futam edzésén szenvedett balesetet. Kiugrott a helyéről a combcsontja, és szilánkosra tört a jobb keze pénteken. Vasárnap levágták róla a gipszeket, nagy nehezen feltették a motorra, és mintha mi sem történt volna, behozta a gépét a harmadik helyen, ami a bajnoki ezüstöt jelentette számára.

Szalay Balázsnak sem fordult meg a fejében, hogy feladja az Egyiptom-ralit 2005-ben, pedig a második napon a lábtartó lemez alatt húzódó kipufogó tenyérnyi területen megégette a sarkát. A seb elfertőződött, műteni kellett, és utána Szalay hat hónapon keresztül csak papucsban tudott járni, de eszébe sem jutott, hogy abbahagyja a küzdelmet.

„Fel sem vetődik az emberben, hogy abbahagyja. Van egy cél, amelyet el kell érni. Ez akkor mindennél fontosabb” – mondta a Dakar-ralin eddig kilencszer induló és a távot ötször teljesítő pilóta.

Hozzá kell tenni, ugyanezen a versenyen szenvedett maradandó gerincsérüléseket egy ugratásnál Szalay navigátora, Tagai Róbert, de ő sem mondta, hogy adják fel a versenyt.

Hogyan jellemezhetnénk ezeket a férfiakat? Elszántak, megszállottak – és egy kicsit őrültek. A küzdeni tudásuk mindenesetre tiszteletre méltó.