Szávayék sem tudták befejezni

2007.07.02. 23:20
Címkék

Egyórás csúszással kezdődött a játék hétfőn Wimbledonban, és az első csapadékmentes másfél óra is kevés volt az amerikai Kevin Kimnek és Robert Smeetsnek, hogy megnyerjék második fordulós páros meccsüket. Mindez számunkra csak azért volt fontos, mert a következő mérkőzés a kilences pályán Szávay Ágneséké volt. Egy újabb, két és fél órás pauza után végre el is jött a magyar lány és a cseh Vladimira Uhlirová ugyancsak második fordulós találkozója a tizenhatodik kiemelt indiai Sania Mirza és az izraeli Shahar Peer ellen. Szávayék jól kezdtek, az első labdamenetben máris elvették ellenfeleik adogatójátékát, nullára hozták a sajátjukat, majd a következő gémben is három bréklabdához jutottak, ám ezeket nem sikerült kihasználniuk. Mirzáék lassacskán magukra találtak, és egyre kevesebb lehetőséget hagytak a magyar, cseh kettősnek, sorozatban négy játékot nyerve hamar ők kerültek brékelőnybe. 5:3-nál az első szettért adogathattak, ám ekkor újra eleredt az eső.

A szünet jókor jött Szávayéknak: két órával később visszatérve nemcsak azonnal szettlabdát hárítottak, de a brékhátrányt is kiegyenlítették. A következő gémben azonban ismét ellenfeleik koncentráltak jobban, így 6:4-gyel oda lett az első szett. A második felvonást ismét brékkel kezdte a magyar lány és partnere, de a következő három játékot elvesztette. Ezután ugyan Szávayék még kiegyenlítettek, de 3:3 után az esélyesebb kettős magabiztosan hozta saját adogatójátékát, majd három bréklabdához is jutott – a magyar, cseh duó azonban mindet hárította. Arra már nem maradt ideje, hogy megnyerje a gémet – természetesen újra esni kezdett.

Legfrissebb hírek

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
9 perce

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
43 perce

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
59 perce

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
1 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
1 órája