Szávay remekül érzi magát Londonban

2007.07.02. 01:23
Címkék
Vasárnap ugyan a hagyományos szünnapot tartották Wimbledonban, de Roger Federer így is továbbjutott férfi egyesben. Szávay Ágnes hasznosan, edzéssel és vásárlással töltötte a pihenőidőt.

Az első vasárnap hagyományo san a pihenésé a wimbledoni bajnokságon: csak akkor rendeznek mérkőzéseket, ha az első hetet elmossa az eső, erre azonban eddig mindössze háromszor, legutóbb 2004-ben került sor. Bár az időjárásra most sem lehetett panasz (legalábbis abban az értelemben, hogy a várt eső a legtöbbször megbízhatóan meg is érkezett), a szervezők úgy érezték, annyira nem állnak rosszul, hogy ne férne bele a szünnap.

Így sem maradtunk azonban események nélkül: Roger Federer például a szállodában ücsörögve is bejutott a legjobb nyolc közé, miután nyolcaddöntőbeli ellenfele, a 13. kiemelt német Tommy Haas hasizomsérülés miatt kényelen volt visszalépni – pedig úgy érezte, megszoríthatta volna a világelsőt.

Nyikolaj Davigyenko arra használta fel szabadidejét, hogy hazája sportlapjának panaszkodjon Wimbledonra, nemes egyszerűséggel a világ legunalmasabb versenyének nevezve a legendás angol bajnokságot, kevesellve a szórakozási lehetőségeket. Az orosz csak azzal vigasztalhatja magát, hogy általában nem sokáig kell szenvednie: hogy az idén a harmadik fordulóig eljutott, pályafutásának legsikeresebb füves pályás Grand Slam-versenyét jelenti.

Szávay Ágnes ellenben a legkevésbé sem unatkozik. Az egyesben a második fordulóban búcsúzó magyar lány a sorozatos esőszünetek miatt csak hétfőn lép pályára a páros második körében a cseh Vladimira Uhlirová oldalán, de egyáltalán nem telnek eseménytelenül a napjai. Egyrészt jó a társasága, hiszen öt percre lakik az All England Clubtól londoni rokonainál („Lassan kezdek elhízni a magyar konyhától, remek dolgokat főznek nekem, vasárnap pedig egy thai étteremben voltunk, ahol korlátlanul ehettünk” – ecsetelte lelkesen), ráadásul elkísérte a tornára az édesapja és egy barátnője is („Sajnos vasárnap este mindketten hazamentek, de azért nem maradok magamra, rokonaim mellett az edzőm, Bocskay József is itt van”). Emellett szorgalmasan tréningezik, a párosra koncentrálva Uhlirovával edz, és végre egy kis bevásárlásra is jutott ideje – magyarán: jól érzi magát. Bár Londonban kritikus szintre emelték a terrorriasztási szintet, elmondása szerint ebből nem sokat érezni a városban, „…bár Wimbledonban

minden játékos táskáját átnézik, így az enyémet is”.

Hétfői ellenfeleiről, a tizenhatodik kiemelt indiai Sania Mirzáról és az izraeli Shahar Peerről ellenben ő sem tud sokat, csak azt, hogy jó játékosok.

„Mindketten három évvel idősebbek nálam, legutóbb juniorként teniszeztem ellenük, akkor is egyesben. A párom jobban ismeri őket, de ő egyébként is mindent tud az egész mezőnyről” – mondta.

A magyar és partnere másodikként játszik a kilences pályán, egy félbemaradt férfi páros meccs van előttük. Persze az eső most is átírhatja a programot.

„Nem tudom, milyen idő lesz. Azt mondják, eshet, de vasárnapra például egész napos csapadékot mondtak, ehhez képest délután már hét ágra sütött a nap – tette hozzá Szávay Ágnes.

– Nem aggódom az időjárás miatt, nem vagyok türelmetlen, ha eljön az ideje, úgyis játszunk.”

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
6 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
6 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
6 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
7 órája