Kuttor Attila is edzett

2007.07.02. 23:20
Címkék

Már az első tréningen közel tucatnyi új labdarúgó ballagott ki a siófoki stadion pályájára Botos Antal és segítője, Balogh Zoltán kíséretében. A gyakorlatokat végzők közt ott volt a két egykori kedvenc, László András és Kuttor Attila is. Egyelőre még egyikük sem igazolt a Balaton partjára, ám mint mondták, mindketten szívesen öltenék magukra a kék-sárga mezt. „A jövő év végéig a székesfehérváriak játékosa vagyok, ám engedélyt kaptam, hogy a siófokiakkal készüljek, és edzőmeccseken is pályára lépjek – mondta a rutinos védő, Kuttor Attila. Arra a kérdésre, hogy Siófokon marad-e, csak annyit válaszolt, minden lehetséges. Egy utánpótlás-válogatott, Balikó Milán is szerelést húzott. Az MTK kapusát egyelőre egy hétre irányították csak a Balaton fővárosába, ám ő is szívesen maradna, ott vélhetően több játéklehetőséghez jutna, mint a fővárosiaknál.

Legfrissebb hírek

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
8 perce

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
42 perce

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
59 perce

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
1 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
1 órája