Külön utakon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2007.07.02. 01:23
Címkék
Bár a januári, balszerencsésen végződő varsói Európabajnokság után még fogadkoztak, hogy visszaküzdik magukat az élmezőnybe, Hoffmann Nóra és Elek Attila nem versenyez többé együtt.

Hivatalosan még senki sem je lentette be a tényt, hogy a jelenlegi legjobb magyar jégtánckettős, Hoffmann Nóra és Elek Attila külön utakon folytatja a versenyzést. A Glacier Omnimedia magazin szerint a szakítást Elek kezdeményezte, sőt már új párt is talált az amerikai Loren Galler-Rabinowitz személyében.

Az érintettek elérhetetlenek, míg (volt?) edzőjük, Nagy Sándor mindössze ennyit mondott: „Nem tudok semmit sem mondani az üggyel kapcsolatban.”

A válasz nem azt sejteti, hogy szoros kapcsolatban áll tanítványaival, akik közül Elek június 27-én közölte a döntését Hoffmann-nal. „Azt értem, hogy miért tette – olvasható az internetes oldalon Hoffmann véleménye.

– Csak azt nem értem, miért így tette. Én mindig is annak voltam a híve, hogy nyíltan beszéljünk meg mindent. Ő most más utat választott.”

A közelmúltban már történt egy törés a páros életében, igaz, egészen másmilyen. Szó szerinti. A januári, varsói Európa-bajnokságon Elek Attila az original program (a magyar páros a 7. helyen állt) utáni edzésen szárkapocscsonttörést szenvedett. Akkor lelkileg zuhant össze a duó, de állították: átvészelik ezt az időszakot, és ősszel újult erővel ismét megmutatják, hogy ott a helyük Európa élmezőnyében. Nos, úgy tűnik, mindezt már csak külön-külön tehetik meg. A dolog pikantériája, hogy korábban Hoffmann gondolkozott azon: új társsal folytatja tovább. Aztán minden maradt a régiben – mostanáig. Elek Attila már döntött, változásra, új lehetőségekre vágyik, ezért is költözik az Egyesült Államokba. Valószínűleg Hoffmann Nóra sem marad sokáig egyedül. Az szinte biztos, hogy ő is külföldi jégtáncossal folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
13 perce

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
16 perce

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
29 perce

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
30 perce

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
40 perce

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
53 perce

Fogadalmat tett az Egyetemi Világjátékokra induló magyar csapat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik