Közel a bravúrhoz

2007.07.02. 01:23
Címkék

A korán kelő magyar női válogatott jól kezdte a mérkőzést az U21-es vb-n, sikerült megfékeznie az ausztrálok gyors indításos játékát, mi több, elsősorban Horti Dóra palánk alatti kosarainak köszönhetően néhány pontos előnyt harcolt ki. Ám ezután három ausztrál tripla visszaállította a papírformát. A második szakaszban állandósulni látszott a tíz pont körüli különbség a végső győzelemre is esélyes ellenfél javára, de a negyed végére – főleg ügyes védekezésváltásaival – újra nyílttá tette a találkozót Eb-ezüstérmes együttesünk. A nagyszünet után még rátett egy lapáttal az addig is hősiesen küzdő magyar csapat: Honti Kata és Köllő Rita találataival négy pontra zárkózott fel a negyed végére, de utána 9–0-s rohammal kezdték a záró játékrészt a fizikailag sokkal erősebb ausztrálok. A magyar lányok 13 pontos hátrányban sem adták fel, az utolsó három percre azonban már nem maradt annyi erejük, hogy megfordítsák az összecsapást a lényegesen jobb játékerőt képviselő és a hárompontosvonalon túlról eredményesebb ausztrál válogatottal szemben.

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
11 perce

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
41 perce

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
57 perce

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
1 órája

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
9 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája