Győzelem– rutinból

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.07.02. 01:23
Címkék
Cseh László nyerte meg a milánói Emporio Armani-kupán a 400 méter vegyest (4:15.95), megelőzve a második Verrasztó Dávidot és az elmúlt fél évben őt kétszer is megverő olasz Luca Marint.

Armani. Igazán jól csengő név. Leginkább a divat világában, ám ha úgy dönt a világ egyik leghíresebb cége, hogy a nevét adja valamely sporteseményhez, akkor a minőség – akár a zakóknál – garantált. Igaz ez a milánói Emporio Armani úszóversenyre is, amely némiképp rendhagyó. Nem rendeznek minden számban futamokat, ám amelyikben igen, oda erős mezőnyt toboroztak. Mióta Luca Marin decemberben győzött a rövid pályás Európa-bajnokságon, és harmadik lett a tavaszi világbajnokságon, kifejezetten felkapottá vált Itáliában a 400 méter vegyes. Nem hiányozhatott a programból, s nem hiányozhatott a rajtkőről a szám európai királya, Cseh László sem.

Ugyan az olasz a legutóbbi két jelentősebb versenyen meglepte a 2005-ös világbajnokot, Cseh ezúttal ismét ellenállhatatlan volt, annak ellenére, hogy az utóbbi időben – finoman fogalmazva – nem szakadt meg az edzéseken. No nem a hozzáállása változott, csupán az évek óta tartó folyamatos terhelés miatt döntöttek úgy Turi György mesteredzővel, hogy a pekingi olimpiára való felkészülés előtt szükség van egy lazább időszakra.

A könnyed felkészülés ellenére Cseh simán kirázott magából egy 4:16 percen belüli időt, de ami fontosabb, teljesen elfáradt a végére. Ez jelzi, hogy nagyszerűen osztotta be az erejét, tökéletesen versenyzett. Mindez nem mondható el a 4:22 percen kívüli idővel Verrasztó Dávid (4:19.30) mögött célba csapó Luca Marinról.

„Azt kell mondjam, hogy ez a rutin – kezdte az értékelést Cseh László. – Mármint az, hogy ilyen eredményt edzés nélkül is tudok hozni. Az ennél jobb eredményekhez kellenek az erősebb edzések. Iszonyú fontosak ezek az úgymond »félkomoly« versenyek, hiszen gyakorolnom kell a versenyzést, hogy túl tudjak lépni azon a görcsös érzésen, ami a folyamatos győzelmi kényszer miatt van bennem, s ami miatt elúszott a jó eredmény a világbajnokságon. Kellenek, hogy kiűzzem magamból az ijedséget.”

Cseh Lászlónak nagyon tetszett a viadal, amelyen a legjobbakat több ezer eurós pénzdíjjal jutalmazták.

„Úgy gondolom, nekünk is kellene rendezni hasonló versenyeket, ezek külföldön már felkapottak, de biztos, hogy otthon is beválnának” – tette hozzá Cseh László.

– többek között – a francia Laure Manaudouval és német Annika Lurzcal.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik