Egy nap, két csapás: oda a cím meg a Tour

2007.07.02. 01:23
Címkék
A Team Cornix versenyzője, Szeghalmi Bálint nyerte meg az országos bajnokság mezőnyversenyét, miután a sprintbefutón legyőzte a címvédő Bodrogi Lászlót, aki csak tartalék lesz a héten rajtoló Tour de France-on.

Nyugodtan indult, de papriká san ért véget az országos bajnokság mezőnyversenye. A célba érés után többen azonnal a zsűrihez futottak, óvni akartak, mondván: a célszalagot elsőként átszakító Szeghalmi Bálint szabálytalanul frissített az utolsó két körben, tehát akkor, amikor az már egyáltalán nem megengedett. Sokáig tanácskozott a zsűri, amelyet egyik oldalról a „Bodrogi a bajnok…”, másik oldalról a „Szega győzött…” rigmussal igyekeztek befolyásolni az érdeklődők.

Pedig délután egy órakor még békésen rajtolt Orfűről a mezőny. A P-Nívó Betonexpressz kerekesei, ahogyan előzetesen megígérték, rögtön az élre álltak, Hauszer Ákos, Cziráki István és Kusztor Péter remek iramot diktált, négy kör után már több mint négy perccel vezettek a mezőny előtt. Az üldözők közt ott volt a bajnoki címvédő Bodrogi László, aki jól tudta, egyedül kell felvennie a küzdelmet mindenkivel szemben. Meg is indult, húzva magával a Team Cornix két kerekesét, Szeghalmi Bálintot és Ivanics Gergelyt, valamint a p-nívós Szekeres Csabát. Bodrogi lazán, könnyedén tekert, úgy tűnt, senki és semmi sem veheti el tőle az újabb bajnoki címet. Pedig a 12. körben, a lejtmenet végén bukott, de összeszedte magát, és az utolsó körben, négy kilométerrel a cél előtt utolérte az akkorra az élre álló Szekerest és Szeghalmit. Szekeres fáradni látszott, Szeghalmi viszont nem, olyannyira, hogy háromszáz méterrel a cél előtt nem hagyta magát lerázni, és ha kevéssel is, a sprintbefutóban megelőzte a verseny legnagyobb esélyesét. A verseny végén a zsűri pénzbüntetéssel sújtotta Szeghalmit szabálytalansága miatt, de ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Bodrogi László az eredményhirdetésnél mindössze ennyit mondott: „Ha nincsenek szabályok, nem jövök többé versenyezni Magyarországra…”

Lapzártánkkor kiderült, szűkszavúságának oka a csapatától, a Credit Agricole-tól kapott hír lehetett. E szerint a magyar kerekes nem indulhat el a szombaton Londonban rajtoló Tour de France-on, csak első számú tartalékként számítanak rá.

A győztes Szeghalmi valamivel bőbeszédűbb volt: „Az volt a taktikám, hogy ne maradjak le Bodrogi mögött, mert tudtam, ha az élre állok, nincs esélyem.”

A hölgyek versenyét Király Mónika, az MTE versenyzője nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
4 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
4 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
4 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
5 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
5 órája