A helyünkön vagyunk

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.06.30. 00:09
Címkék
A Vaduz tehet az egészről. Kellett itt parádézniuk a liechtensteini fiúknak, sarokkal passzolni, letámadást gyakorolni, kényszerítő passzokkal operálni. S ráadásként az a négy gól! Az a négy szörnyű, lélekromboló, megalázó, megsemmisítő vaduzi találat. Hosszú évekig kísért majd az a meccs, az újpestiek cammogó, ötlettelen futballja, a liechtensteiniek váratlan parádéja. Egy éve történt mindez a Szusza Ferenc Stadionban, s most újra kezdődik minden elölről.

Megint megmérettetünk. Néhány hét, s három magyar csapat újra szembetalálja magát a valósággal. A Debrecen a második selejtezőkörben lép pályára az északír Linfield és a svéd Elfsborg párharcának győztesével. Az MTK az örmény MIKA Astarakkal, a Honvéd a moldovai Nistru Otaci-csal mérkőzik az UEFA-kupában. Felesleges lenne most öt, tíz vagy harminc évet ugrani vissza az időben, hogy akkor hogyan fogadtuk volna a sorsolást. Legyintve. S már a következő körrel foglalkozva. Most viszont a helyünkön vagyunk, legalábbis ami az esélyeket illeti. Szó sincs „biztos továbbjutásról” s hasonló mondatokról. Úgy tűnik, megtanultunk szerénynek maradni. Mindhárom részt vevő csapat vezetői s játékosai óvatosan fogalmaznak.

A debreceniek, okulva a tavalyi, a macedón Rabotnicski elleni gyalázatból, visszafogott mondatokkal rukkolnak elő, Beránek mester máris információgyűjtésbe kezdett, a mindig szókimondó karmester, Sándor Tamás pedig azt mondta: sok jóra nem számíthatunk. Világos beszéd. Garami József MTK-szakvezető is a földön jár, amikor esélyt latolgat, ami érthető, hisz az örmény csapatnál hat brazil játékos szerepel. Abba most ne menjünk bele, hogy ezek a brazil fiúk alighanem vándorcirkusz tagjai lehettek, esetleg utcazenészek, akik jól bánnak a labdával, elvégre Örményország eddig nem a Copacabanáról erősített. Supka Attila, a Honvéd mestere is óvatos, amikor azt mondja, hogy nem kötelező a továbbjutás csapata számára. Egykoron az Inter, a Manchester City, az Aberdeen, a Panathinaikosz jutott a kispestieknek, most a reménykedés a moldovaiakkal szemben. A Vaduz tehet mindenről – a liechtensteiniek végleg a helyére tették a magyar futballt
Legfrissebb hírek

Nem őrizte meg előnyét a Cagliari, pontosztozkodás az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
18 perce

Liga 2: Sigér Dávid győztes találatnál adott gólpasszt

Minden más foci
36 perce

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
46 perce

Női kézilabda BL: Krim Ljubljana–Ferencváros

Kézilabda
58 perce

Meghalt számos futballklub megmentője, Milan Mandarics

Angol labdarúgás
1 órája

F1, Szingapúri Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Női kézilabda: simán jutott be az Európa-liga csoportkörébe a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája

NB II: felállt kétgólos hátrányból a Kecskemét, ismét vesztésre áll a Budafok – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik