Irány a középszerűség?

Felvetődik a kérdés: a német fut ball gyengeségét jelzi-e, hogy dacolva az összes előzetes esélylatolgatással, a VfB Stuttgart – megelőzve a legfőbb favoritként kikiáltott Bayern München, Werder Bremen, Schalke 04 hármast – bajnokcsapat tudott lenni? A válaszunk: nem.

Igaz, álszentek lennénk, ha nem emlékeznénk a téli szünetben íródott elemzésünkre, amelyben sopánkodtunk, amiért az évek óta növekvő nézőszám ellenére nehezen lehet a német pályákon zajló játékot közönségcsalogató jelzővel illetni. A csökkenő iram, a játékosok képességbeli hiányosságai, és az egyre kevesebb látványos párharc gyengülő bajnokságra utalt, amely előbb-utóbb a nemzetközi középszerűségbe való süllyedéshez vezet.

Az idény végeztével azonban be kellett látnunk, hogy az utolsó pillanatokig tartó izgalmak a fentebb említett aggasztó jelenségek ellenére kárpótolták a nézőket a korábbi bosszúságokért. Igaz, a színvonal nem olyan volt, mint például az angol Premier League-ben, ám a német bajnokság erősségét (s egyben vonzerejét) éppen a kiegyenlített erőviszonyok, a kiszámíthatatlanság jelentette. Emlékezzünk csak: még az utolsó forduló előtt sem volt ismert, ki lesz a bajnok, és mely csapatok esnek ki a korábban elvérző Mönchengladbach mellett. A lelkes futballkedvelőknek pedig ez kell a szórakozáshoz: körömrágás, fordulatok és dráma. Márpedig ezekből nem volt hiány a szezonban.

Egyéniségekből a pályákon azonban annál inkább. Már az ősszel is hiányoztak a bajnokságból az olyan játékosok, akikre évek, netán évtizedek múlva is szívesen gondolunk vissza – és a helyzet tavasszal sem változott. A tehetősebb csapatok jól meggondolták, kire költsenek, a kis kluboknak pedig nem volt miből neves, esetleg külföldi sztárt szerződtetniük. Nem véletlenül siránkoztak a klubvezetők. Képtelenek voltak angol, olasz vagy spanyol riválisaiknál előnyösebb ajánlatot tenni egy-egy kiszemelt labdarúgónak, és ezért bizony leszakadhat a német klubfutball az európai elittől.

Persze akadtak üde színfoltjai az idénynek, ám a szezont inkább a jobb sorsra érdemesebb játékosok és csapatuk bukása jellemezte. A Miroslav Klose körüli átigazolási hercehurca a Werder bajnoki álmába került, a brazil Lincoln öthetes eltiltást érő tettlegességét pedig a Schalke bánta. A Bayern München Michael Ballack távozása után mindent Sebastian Deislerre tett fel, neki azonban a térde parancsolt megálljt.

Eközben Stuttgartban Armin Veh edző és Horst Heldt menedzser példát mutatott a ligának. Sztárok helyett saját nevelésű, tehetséges játékosok szerepeltetésével a tabella élére kormányozták a Bundesliga legfiatalabb átlagéletkorú gárdáját. Ezt persze kényszerből tették: a korábbi évek túlköltekezései miatt össze kellett húzniuk a nadrágszíjat. És lám, mégis náluk játszik Németország legígéretesebb csatártehetsége, a 21 éves Mario Gomez.

Ha másért nem, miatta érdemes volt kilátogatni a GottliebDaimler Stadionba (is)…

Ám hiába a szakértők egyöntetű véleménye, hogy követendő a stuttgarti példa (főképp az ésszerű gazdálkodás és a saját nevelésű játékosok bevetése), a Bayern München eszeveszett költekezésbe kezdett. Ez önmagában nem jelentene gondot, hiszen az újak – Luca Toni és Franck Ribéry – nemzetközi szinten is jegyzett futballisták, azonban a bajorok erőfitogtatással is felérő bevásárlása egypólusúvá teheti a bajnokságot, ami éppen az idén oly vonzó fordulatokat és drámaiságot ölheti ki a játékból.

Bár az izgalom így is megmaradhat, ha az a kérdés: le tudja-e majd győzni (valamelyik) Dávid Góliátot…