Kiscsapat, nagy nevek

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2007.06.18. 23:09
Címkék

Ráhangoló, bemelegítő edzéssel kezdte meg hétfőn a felkészülést a REAC. Aczél Zoltán vezetőedző a foglalkozás előtt arra figyelmeztetett, lehetőség szerint ne sérüljenek meg a játékosok mindjárt az elején, ezért arra kért mindenkit, egyelőre óvatosabban mozogjon. Nem biztos persze, hogy ezt az intést szem előtt tartották azok a futballisták, akik edzésre, tesztelésre érkeztek Rákospalotára. Hétfőtől ugyanis a REAC-cal készül a Ciprusról hazatérő Bükszegi Zoltán, a Kecskemétről távozó Kovrig Ákos, az elmúlt szezonban Vácott játszó Makrai László és Rusvay Gergely, valamint a legutóbb Soroksárott védő Szántai Levente (kedden a Debrecen kapusa, Hamar Zsolt, majd várhatóan a pécsi Herbert Roland is próbajátékra érkezik). Ők azok a játékosok, akik már bekapcsolódtak a munkába (és a következő napokban, hetekben eldől, kapnak-e szerződést a klubtól), de rajtuk kívül még mások is csatlakozhatnak az együtteshez. A nyár egyik legnagyobb átigazolási szenzációja lenne, ha Vincze Ottó is Rákospalotára szerződne – márpedig a REAC-nál ez a cél. A 11-szeres válogatott középpályás nem kapott új szerződést Győrben, így szabadon igazolható. Kutasi Róbert klubigazgató már felvette a kapcsolatot a labdarúgóval, akivel rövid távon játékosként számolna, később pedig edzőként dolgozhatna a sárgakékeknél.,,Megtisztelő volt Kutasi Róbert ajánlata – fogalmazott Vincze Ottó, aki két év múlva fejezi be a TFen a labdarúgó szakedzői képzést. – Szimpatikus az a jövőkép, amit felvázolt előttem, de még nem mondtam igent. Máshonnan is érdeklődnek, ám sok minden történt velem az utóbbi időben, amit szeretnék végiggondolni. A héten még pihenésre vágyom, tisztázni magamban dolgokat, s csak azután döntök a folytatásról.”

Hogy az erősítési terveket komolyan gondolják a csapatnál, alátámasztja az a hír is, hogy adott esetben az újpesti Erős Károly is Rákospalotán folytathatja. Ráadásul szó van arról is, hogy visszatér a tavasszal Görögországban légióskodó Bárányos Zsolt. És akkor még nem beszéltünk Tóth Norbertről, aki továbbra sem tudja, hol folytatja pályafutását. Neki azonban kedden már edzésen kell jelentkeznie Aczél Zoltánnál, hiszen a hónap végéig érvényes szerződés köti a csapathoz. Mivel külföldről egyelőre nem kapkodnak érte, halvány esély még arra is van, hogy Palotán marad. A fentiek természetesen csak tervek, de a klubnál bizonyosak benne, hogy valamelyik igazolás hamarosan létrejön.

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
17 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
24 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
38 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
50 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
51 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
1 órája

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
1 órája

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
1 órája
Ezek is érdekelhetik