Vita a futam jövőjéről

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.06.17. 00:39
Címkék
Bernie Ecclestone ellenne az Egyesült Államok Nagydíja nélkül, de az indianapolisi pálya tulajdonosai és az élcsapatok hallani sem akarnak a szakításról.

Bernie Ecclestone szerint egyál talán nem biztos, hogy Indianapolis jövőre is fogadhatja a Formula–1-es mezőnyt. Az Egyesült Államok Nagydíjának otthont adó versenypálya szerződése az idén lejár, az F1 teljhatalmú gazdasági vezetője pedig azt vallja, hogy nincs szükség Amerikára. Az Indianapolis Motor Speedway vezetősége tehát nem lehet biztos a dolgában.

„A Formula–1-nek nem életbevágóan fontos, hogy az Egyesült Államokba jöjjön – mondta Ecclestone. – Nagyobb piacok is vannak a világon, hamarosan India veheti át Amerika helyét a versenynaptárban. Amerika szinte semmit sem tud ajánlani nekünk, nincs amerikai csapat, nincsenek amerikai szponzorok, és csak egy amerikai pilóta van.”

Ecclestone hozzátehetné, hogy Scott Speedet ráadásul egy osztrák cég pénzeli. Ugyanakkor az Ecclestone által felsorolt érveket alapul véve, a Red Bull által két csapatot működtető, Alexander Wurz személyében pilótával is büszkélkedő Ausztriának vagy a Spykert, Christijan Alberst és szponzorok sorát magáénak tudó Hollandiának is futamot kellene rendeznie.

Csakhogy ezeket a szavakat már nem mindenki veszi komolyan. Ecclestone és Tony George, az IMS igazgatója évek óta elbeszél egymás mellett a sajtóban. Amikor az egyik szeretne megállapodni, a másik azt hajtogatja, hogy nem érdeke az újabb szerződés. A zavaros párbeszéd ellenére 2000 óta minden évben visszatér az F1 Indianapolisba, még a 2005-ös fiaskót is túlélte az F1 és a pálya kapcsolata – akkor a Michelin rossz gumijai miatt csak a hat bridgestone-os autó állt rajthoz a versenyen.

Az eredeti szerződés tavaly járt le, akkor egy évvel meghosszabbították a megállapodást. Az idén George újabb hoszszú távú szerződést akar, ezzel ugyanis véget vethetne az évek óta tartó nyilatkozatháborúnak. Már egyeztetett is telefonon Ecclestone-nal, aki ennek ellenére tette fenti nyilatkozatát. Sőt hozzátette: ha marad is Amerikában az F1, Indianapolisnak további jelentkezőkkel kell megvívnia a rendezésért. Ecclestone New York-i és Las Vegas-i városi viadalt emlegetett, de jelenleg úgy tűnik, egyikből sem lesz semmi. Indianapolis viszont közel áll ahhoz, hogy a MotoGP-vel is megegyezzen, és a kétkerekűeket is fogadja.

Ecclestone legutóbbi megnyilvánulása nemcsak az indianapolisi elöljárókat hergelte fel, hanem egyes F1-es istállókat is. Főleg a német autógyárak képviselői állították, hogy az F1-nek igenis szüksége van az Egyesült Államokra.

„Németországot leszámítva az amerikai autópiac a legjelentősebb a Mercedes számára” – mondta Norbert Haug, a McLarent 40 százalékban birtokló Mercedes gyár sportigazgatója.

„A BMW az Egyesült Államokban adja el a legtöbb autót, ezért évről évre az indianapolisi verseny az egyik legfontosabb számunkra – tette hozzá Mario Theissen, a BMW csapatfőnöke.

– Több autót adunk el itt, mint Németországban, itt is gyártjuk a legtöbbet.”

Ecclestone-ra tehát az élcsapatok is nyomást gyakorolnak, így sejthető, bármit is mond a 76 éves üzletember, legalább egy évre még visszajön Indianapolisba a száguldó cirkusz.

Legfrissebb hírek

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 perce

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
5 perce

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
44 perce

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
1 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
1 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
2 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik