Kinek a szégyene?
A tavalyi kizárás után sokan joggal várták, hogy 2007 a megtisztulás éve lesz, minden telt házas meccs egyfajta szimpátiatüntetés a könyörtelen döntés ellen; rég nem látott drukkerek vettek újra bérletet. S ebből az össznépi rajongásból lett az, amit láttunk. Kinek a szégyene, hogy a Fradi ide jutott? Könnyű elővenni a játékosokat, akik kihagyták a helyzeteket, lehet a tizenéveseket szidni, de épelméjű ember nem hihette, hogy zöldfülűek vezetik majd partra a süllyedő hajót. A futballisták és az edzők sokat hibáztak, a gárda meccsei több mint harmadát nem nyerte meg, de a helyzet az, hogy még mindig a labdarúgók a legkevésbé bűnösek abban, ahogy a Fradi 2007 júniusában kinéz. A mostani helyzetért két csoport felel.
Először azok a vezetők, akik a legpiacképesebb futballklubot a visszhangos sikerek és bevételek idején is szocialista vállalatként üzemeltették, és hagyták, hogy az állam úgy hátráljon ki mögüle, hogy közben mégis kalodába zárja. Bűnös minden vezető, aki gazdag befektetőt ígért, és az is, aki miközben senkit és semmit sem hozott az Üllői útra, nagyon is sokat vitt onnan haza. Azok a felelősek, akik csődbe vitték a klubot, mert ne tévedjünk: végül is a fojtogató anyagi gondok őrölték fel a játékosok, az edzők idegeit. Az elkeseredett Fradi-szurkolók egy csoportja (megint…) a sajátjait szidja, dobálja, ócsárolja.
Miközben a felelősök között bizony a drukkerek nem kis hányada is ott van: akik elkergették az első és mindmáig egyetlen valódi tulajdonost, Várszegi Gábort, aki pénzt tett a Fradiba, és megerősítette, bajnokesélyessé tette a klubot, piaci alapokon működtette volna – de ez sem tetszett néhány hangoskodónak. Az igazi tragédia a Ferencváros szempontjából az, hogy néhány „igazi fradista”, akinek, ugye, élete ez a csapat, és hűsége jeléül még a címert is a hónaljába tetováltatja, most sem veszi észre, mennyit ártott szeretett klubjának.
Legfrissebb hírek
