Agárdi Liverpool FC

KEMÉNY KRISTÓF, ZOMBORI ANDRÁSKEMÉNY KRISTÓF, ZOMBORI ANDRÁS
2007.06.13. 00:21
Címkék
Az MTK Budapest és az Liverpool FC együttműködési megállapodást kötött arról, hogy közösen működtetik az agárdi Sándor Károly Akadémiát. Ugyanakkor a fővárosiak tizenhét esztendős kapusa, Gulácsi Péter tíz napon keresztül a melwoodi edzőközpontban készülhet, többek között Németh Krisztiánnal és Simon Andrással együtt.

Nagy volt a titkolózás, csak annyit lehetett sejteni, hogy az MTK Budapest elöljárói nem mindennapos hírt szeretnének bejelenteni hétfő délben az agárdi Sándor Károly Akadémián. Legfeljebb találgatni lehetett.

Netán újabb játékos eladásáról számolnak be a kék-fehérek? Esetleg Kanta Józsefet, Bori Gábort vagy Balogh Bélát szerződtette valamelyik jegyzett nyugat-európai klub? Vagy egy korosztályos tehetség került irigyelt környezetbe?

Nos, egyik verzió sem jött be, nem játékoseladásról akart beszámolni az MTK ügyvezetője, Domonyai László. Mégis, mielőtt megszólalt volna, sejteni lehetett, minek köszönhető a hatalmas titkolózás. Láthattunk ugyanis két csupaszon álló próbababát, közülük az egyikre a Liverpool vörös meze került, a másikra az MTK fehér-kék dressze, így arra következtethettünk, hogy a két klub megállapodást kötött egymással.

„Két hete büszkék voltunk arra, hogy két labdarúgónk, Németh Krisztián és Simon András a Liverpool FC-hez szerződik, most pedig boldogan jelenthetem be, az ötszörös BL-győztes velünk kötötte meg fennállása első együttműködési megállapodását – mondta az MTK ügyvezetője, Domonyai László. – A megállapodás létrejöttében hatalmas szerepet vállalt a Careers Management Group, amely Magyarországra hozta a Liverpoolt. Az MTK mellett így most már a Liverpool FC is részt vesz az Agárdon zajló szakmai munka kialakításában, viseli a képzés ráeső terheit, de természetesen igényt tart a legtehetségesebb futballisták szerződtetésére is.”

Az Akadémia igazgatója, Tamási Zsolt elmondta, noha korábban már olasz, holland és spanyol klubok is felkínálták a közös munka lehetőségét, ők Rafa Benítez személye miatt a Liverpool mellett döntöttek. Az angol klub spanyol menedzsere korábban ugyanis kilenc éven át a Real Madrid utánpótlás-igazgatója volt, így igazán tisztában van azzal, mi szükséges az eredményes utánpótlás-neveléshez. A megállapodás értelmében liverpooli szakemberek is érkezhetnek Agárdra, miként magyar edzők is utazhatnak Angliába. A Sándor Károly Akadémia a Liverpool közép-európai központja lehet, és az sem zárható ki, hogy az angol megfigyelők által felfedezett fiatal tehetségek esetleg az MTK felnőttegyüttesét erősítik majd. Ez azonban egyelőre csak terv, a biztató jövő lehetősége.

Az első, talán legfontosabb lépést mindenesetre már megtették.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
21 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
43 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
44 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
52 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája