Tűzmadár és Méhecske

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2007.06.12. 13:03
Címkék
A Lido Kaszinóban tartott hivatalos sajtóértekezleten ugyan a szombati, SYMA-csarnokban esedékes gála valamennyi résztvevője kapott ajándékba egy ezerforintos zsetont, többen szerencsét is próbáltak a rulettasztalnál, ám hogy a hét végén kinek lesz szerencséje, az sokkal inkább a jó felkészülésen, semmint Fortuna kegyein múlik. Az utóbbi évek legrangosabb hazai profibokszeseményén Erdei Zsolt WBO- és Hidvégi György WBF-világbajnoki öve is kockára kerül, de bőséggel lesz nívós összecsapás a címmeccseken kívül is.

Christof Hawerkamp média igazgató és Fritz Sdunek, az immár legendás tréner révén a rendező istálló, az Universum BoxPromotion frontembereivel képviseltette magát a tájékoztatón, amelyen a félnehézsúlyú Erdei Zsolton és a cirkálósúlyú Hidvégi Györgyön kívül a főmeccs másik résztvevője, az amerikai George „Honey Boy” Blades, továbbá ifjabb Balzsay Károly és Bedák Zsolt, illetve a K. O.-királyként számon tartott orosz cirkálósúlyú reménység, Alekszandr Alekszejev vonult fel. Erdei nem titkolta, mekkora várakozással néz nyolcadik – de hazai környezetben csupán második – címvédő mérkőzése elé.

„Hamburgban mindnyájan idegenlégiósok vagyunk, még ha szeret is bennünket a német publikum. Idehaza egészen más szorítóba lépni, kimondhatatlan örömöt jelent, de egyszersmind felelősséget is, nem szolgálhatunk gyatra produkcióval. Hogy Blades lassan már két hete itt edz Budapesten, azt mutatja, nem ugrabugrálni jött hozzánk, meg szeretné ragadni élete nagy lehetőségét. Ehhez persze nekem is lesz egy-két szavam…” – jelentette ki Erdei, aki a tisztelet hangján beszélt ellenfeléről, de azt is hangsúlyozta, hogy két hamburgi kollégájával, Balzsay Károllyal és Bedák Zsolttal együtt a lehető legtökéletesebben felkészültek a gálára.

Blades – akinek beceneve, a „Honey Boy” méhecskének is fordítható, s aki ezúttal is feleségével, édesanyjával és hat év körüli legnagyobb fiával, George juniorral érkezett – nem az amerikai profiktól megszokott handabandázást vezette elő, hanem komolyan, az uralkodó világbajnokot megillető tisztelettel beszélt szombati ellenfeléről: „Erdei több mint négy éve birtokolja a világbajnoki övet, tudom, mire képes, láttam néhány meccsének videofelvételét. Azt is tudom, hogy Tűzmadár a beceneve, legalábbis a németeknél, s ha már a hasonlatoknál vagyunk, remélem, én leszek a Killer Bee, vagyis a Gyilkos Méh, aki elbánik ellenfelével…” – mondta a kihívó, majd hozzátette, a szombati meccs előtt még feltétlenül el akarja vinni fiát a Vidám Parkba.

Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
19 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája