Kucseráék sima sikere

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.06.09. 18:51
Címkék
Papírforma-eredményekkel kezdődött Szegeden a kajakkenu országos bajnokság a Molkupáért. A Maty-ér partján mindenki a szombati nagy öszszecsapásokra, elsősorban Kovács Katalin, Benedek Dalma és Janics Natasa küzdelmére vár.

Kökény Roland legyőzte Gyökös Lajost. A tavalyi, szegedi világbajnokságon együtt lettek aranyérmesek ezer méteren négyesben, most azonban vetélytársakká váltak, hiszen mindketten elindultak egyesben a Molkupa országos bajnokságon, ahol pénteken az ezerméteres számok döntőit rendezték. Kökény győzelméhez kétség sem férhetett, ám valószínűleg mindketten nagyobb jelentőséget tulajdonítanak szombati szereplésüknek, hiszen ötszáz méteren ismét együtt ülnek hajóba, hogy Beé Istvánnal és Horváth Gáborral kiegészülve legyőzzék a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila, Bozsik Gábor összetételű kvartettet.

Ezután Vajda Attila oktatta a mezőnyt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy a hét elején még nem volt kedve a versenyzéshez.

„Nagyon várom már a spanyolországi Európa-bajnokságot – mondta az olimpiai bronzérmes, aki a néhány héttel ezelőtti Világkupán a német Andreas Dittmert is legyőzte. – Szeretnék jól szerepelni, nem akarok válogatózni a világbajnokság előtt.”

Természetesen a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó sima sikeréhez sem férhetett kétség, bár Kucsera kissé megviselt ábrázattal ült be a hajóba – száján forradás nyomai, szeme alatt monokli látszott. Mint megtudtuk, a kiváló kajakozó autóbalesetet szenvedett, de nem ő vezetett, és szerencsére maradandó sérülések nélkül megúszta a durrdefektet. „Mondtam neki,ne menjen örökké mindenfelé, erre pont aznap este hívott, hogy összetörte magát – mondta Kucsera párja, Kammerer. – Edzéshétvégének tekintjük a versenyt, megnézzük, hogyan bírjuk a terhelést. Hat számban indulunk, ami minimum tizenkét futamot jelent. Napközben minden percemet pihenéssel töltöm, mert pszichésen sokat kivesz belőlünk a viadal. Előző nap leírom magamnak a következő huszonnégy óra teendőit, kiszámolok, megtervezek mindent.”

A Kozmann György, Kolonics György kenupáros is a várakozásoknak megfelelően, fölényesen győzött. Kolonicsnak hétfőn volt a 35. születésnapja, de nem volt alkalma ünnepelni. „Éppen költözöm, másrészt akikkel ünnepelhettem volna, azok is versenyre készültek, hiszen a hét végén rendezik a sárkányhajó-klubvilágbajnokságot – mondta a kétszeres olimpiai bajnok. – Társammal, Kozmann Gyurival mostantól együtt végezzük az egyes edzéseket is, eddig heti kéthárom, esetleg négy alkalommal gyakoroltuk a párost. Lehangol, hogy az országos bajnokságon ilyen kevesen indulnak. Néhány éve még nagyobb volt a mezőny, és az érdeklődők is megtöltötték a partot. A kívülállók számára nem biztos, hogy jó üzenete van a Kovács–Janics-ügynek, rendezetlen viszonyokat sejtet. Persze a negatív reklám is reklám…”

Eldőlt az is, hogy az Európabajnokságra a Balázs Gábor, Metka Márton, Sáfrán Mátyás, Mike Róbert összeállítású kenu négyes kvalifikálta magát.

Legfrissebb hírek

Kétszázkilencvennyolc orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
14 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
28 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
39 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik