A szétlövés következik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.06.09. 18:51
Címkék

Nem lehetett panaszuk a versenyzőknek az időjárásra, pénteken ismét kiváló körülmények között tudtak megtartani két futamot a nyílt finn dingi Európa-bajnokságon, Balatonföldváron – immár a hatodikat és a hetediket. A szél annyira friss volt, hogy délelőtt a zsűri – lobogójelzéssel – engedélyezte a „pumpálást”, ami azt jelenti, hogy a versenyzők saját mozgásukkal, a vitorlák dinamikus állításával is segíthették siklásban tartani a hajót. (A második futamban a szél gyengült, a siklás feltételei nem álltak fenn, ezért a bírók visszavonták az engedélyt.) A két, változatos futamnak köszönhetően az orosz Eduard Szkornyakov visszavette a vezetést az összetettben, miközben a legjobban álló magyarok sajnos hátrébb csúsztak: Pallay Tibor hét futam után a 45., Pál Gaszton pedig a 48. Szombaton a záró nap következik, amelynek érdekessége, hogy a top tíz tagjai különfutamon döntik el egymás közt a helyezések sorsát – az itt szerzett pontok duplán számítanak.

Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
13 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
18 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
20 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
25 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
39 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
41 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
43 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
46 perce
Ezek is érdekelhetik