Ennyit elbír a barátság

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.06.06. 23:25
Címkék
Rafael Nadal Carlos Moyát is legyőzte a Roland Garroson, így szettveszteség nélkül jutott a legjobb négy közé, ahol a szerb Novak Djokovics lesz az ellenfele.

Rafael Nadal és Carlos Moyá jó barátok: a két mallorcai a Roland Garros idején szinte minden este együtt jár vacsorázni, vad videojáték-csatákat vívnak, hosszú ideje együtt edzenek, a római mesterversenyen pedig már párosban is együtt indultak. Az elmúlt két év párizsi győztese fiatalabb korában nagyon sokat tanult az 1998-as bajnoktól.

„Nem a példaképem, mert az nem volt soha, de rengeteget segített, hogy annak idején sokat edzhettem vele Mallorcán. Ha egy embert kellene mondanom, akiben igazán megbízom, az ő lenne, a pályán azonban éppúgy egy ellenfél. Öt perccel a meccs előtt jó barát, öt perccel a meccs után szintén, közben pedig nagyon tisztelem, de ha megmérkőzünk, csak a tenisz számít, semmi más” – mondta Moyáról

a 21 éves Nadal, aki barátként sem kegyelmez ellenfelének: egy kiadós Playstation-vereség után Moyának 30 esztendős fejjel kellett tíz törzshajlítást végeznie egy olasz étterem közepén a vendégek szeme láttára.

„Úgy nevettem, ahogy talán még soha. Két éve ugyanis nekem kellett a Champs-Elysées-n, egy gyalogátkelő közepén ugyanígy hajlonganom kétszáz ember előtt” – mosolygott a salakkirály.

Kettejük Roland Garros-negyeddöntője előtt Moyá is azt mondta, meccs alatt nem gondol a barátságra, és azt is hozzátette, bár Nadal második a világranglistán, ő pedig csak a 26., nincs kettejük között akkora különbség, mint amit a rangsor mutat. Egy darabig úgy tűnt, talán igaza van. De csak egy darabig.

Moyá ugyanis nemcsak az első gémet nyerte meg, egyébként is viszonylag jól mozgatta ellenfelét, pontosan ütött, és jó ütemű röptékkel, illetve rövidítésekkel is igyekezett megakadályozni, hogy Nadal elengedhesse gyilkos tenyereseit. Ez azonban csak helyenként sikerült neki, ifjú tanítványa ugyanis szokása szerint befutott és jobban-roszszabbul visszatett minden elérhető és néhány szinte elérhetetlen labdát. Amikor pedig az idősebbik spanyol hibázott, a fiatalabb azonnal lecsapott minden lehetőségre, és egy elszúrt fonák után elvette Moyá szerváját. Az 1998-as párizsi bajnok ekkor néhány remek adogatásfogadásnak köszönhetően még visszakapaszkodott, de Nadal közvetlenül ezután ismét megbrékelte, és innen már nem volt visszaút – nemcsak a játszma, hanem a mérkőzés megnyerése felé sem. A második szettben 1:0-nál még Moyának volt bréklehetősége, de a következő játékban ő bukta el egy kettős hibával az adogatását, és hiába erőlködött, egyre fáradtabb lett. Rövidültek az ütései, nem találta a fonákjára érkező szervák ellenszerét, lendületben lévő ellenfelét pedig nem lehetett megállítani. S 4:3 után már csak Nadal nyert gémet: a rá jellemző hatalmas versenyszellemről tanúbizonyságot téve az utolsó szettben nullára verte meg kedves barátját, aki valószínűleg nem haragudott meg nagyon.

„Beszélgettünk utána az öltözőben, de a meccsről szó sem esett – mondta Nadal. – Szerintem a hat nullánál sokkal jobban zavarja, hogy kiesett. Az elején kevésbé voltam magabiztos, de az első szett után, a második elejétől már lendületbe jöttem, önbizalommal telve játszottam.”

A salakkirály még mindig nem veszített játszmát az idén Párizsban, összességében pedig 19 győzelemmel, veretlenül áll a Roland Garroson. A huszadikat a szerb Novak Djokovics ellen szerezheti meg a pénteki elődöntőben.

Legfrissebb hírek

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
29 perce

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
44 perce

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
1 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik