Áll a bál Körmenden

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.06.05. 23:11
Címkék
Teljes a bizonytalanság Körmenden, a bajnoki ezüstérmes Lami-Véd csapatánál. Meg nem erősített hírek szerint a klub tartozásai több tízmillió forintot tesznek ki. Kedden lemondott Fodor Sándor, a klubot működtető kft. ügyvezetője, az edző Sabáli Balázs pedig megállapodott az idei évadban gyengén teljesítő, ám biztos lábakon álló Atomerőművel.

„Két jelölttel tárgyaltam, min denképpen olyan edzőt akartunk szerződtetni a Kecskemétre távozó Zsoldos András helyére, aki képes lesz felrázni az együttest. Sabáli Balázs tökéletesen megfelel ennek az elképzelésnek” – mondta Tóth János, a 2005-ben és 2006-ban is bajnoki címet nyerő, ám az idén a legjobb négy közé sem kerülő Atomerőmű szakosztályelnöke.

„Kedden el kellett döntenem, hogyan tovább. Nagyon sokat vívódtam, kemény órák, hosszú beszélgetések állnak mögöttem. Én mindent a körmendieknek köszönhetek, itt lettem edző, enélkül nem is ismernének. Ennek ellenére váltanom kell – indokolt Sabáli Balázs, az élvonal legfiatalabb, egyik legreményteljesebb trénere, aki június 17-én tölti be harmincadik életévét. – Két esztendőre szól a megállapodás. Pakson új csapatot építhetek, a második évben kijuthatunk a nemzetközi porondra, ott is letehetjük névjegyünket. A váltás mellett szól az is, hogy az edzősködés mellett Körmenden tanítottam is, és a kettősség rengeteg energiámat felemésztette. A paksi ajánlat anyagilag nagyságrendekkel kedvezőbb, több időm jut a családra, kislányomra, a most másfél éves Dórira is. Ezzel együtt nem mentem volna el, ha Körmenden nem alakul ki a jelenlegi helyzet.”

Mert Körmenden helyzet van. Mégpedig első látásra nem szívderítő. Sabáli Balázs távozásán kívül keddre jutott a vasi kisvárosban az a szenzáció is, hogy lemondott Fodor Sándor, a klubot működtető gazdasági társaság ügyvezetője.

„Olyan sorsdöntő hét előtt áll a körmendi kosárlabda, hogy a kialakult szituációról most nem akarok nyilatkozni, mert nem szeretném, ha emiatt hiúsulna meg a klub adásvétele” – zárkózott el a beszélgetéstől a lemondott ügyvezető.

A háttérben az áll, hogy a főszponzor, a Lami-Véd kiszáll a csapat mellől, s nem látszik pontosan, mi lesz a sorsa a több tízmillióra rúgó tartozásnak. A régi tulajdonosok – több magánszemély – hajlandóak lennének megválni a részüktől egyforintnyi jelképes összegért, most ebben a körben tárgyalnak a körmendiek. A játékosok számára hírzárlatot rendeltek el, teljes a bizonytalanság. Kutasi Gergely és Mujanovics Samir kivételével a magyar kulcsembereknek élő szerződésük van (amelyek alól a több hónapja elmaradó fizetések miatt könynyen ki lehet bújni), és az idei kiváló bajnoki szereplés után kapósak lehetnek a körmendi kosárlabdázók.

A történet kulcsfigurája Bebes István, a vasi kisváros polgármestere, az 1987-es bajnokcsapat centere.

„Egyelőre nem tudok felelősséggel nyilatkozni, minden attól függ, mit szándékozik tenni a jelenlegi tulajdonosi kör. Úgy tűnik, jó irányban haladnak a tárgyalásaink, azt szeretnénk, ha minél előbb megállapodnánk, mert a csapat széteshet, ha nem lépünk idejében” – vázolta a helyzetet a polgármester.

Óvatos előrejelzések szerint pénteken talán minden kiderül.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
6 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
6 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
7 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
7 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
7 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
7 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik