Csalódtak a franciák

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.06.03. 23:15
Címkék
Amélie Mauresmo ismét kudarcot vallott a Roland Garroson: az egykori világelsőt ezúttal a cseh Lucie Safarová búcsúztatta a harmadik fordulóban.

Amélie Mauresmo lassan hozzá szokhat, nemhogy próféta nem lesz saját hazájában, de egyik kudarc a másik után éri a francia nemzetközi bajnokságon. A korábbi világelső előző tizenkét próbálkozása során egyszer sem jutott túl a negyeddöntőn Párizsban, és tizenharmadik nekifutásra sem járt nagyobb szerencsével. Ráadásul ezúttal, mondhatni, saját magát verte meg.

Az ötödikként rangsorolt francia ugyanis mindkét szettben már 3:0-ra vezetett a 25. helyen kiemelt Lucie Safarová ellen: az első felvonásban egyszer, a másodikban kétszer brékelte meg a cseh lányt, ám aztán mindkétszer összezuhant. A nyitó játszmát zsinórban hat játékot elveszítve bukta el 6:3-ra (közben ápolni is kellett, kötéssel a combján tért vissza), a másodikban pedig a nagyon pontosan teniszező Safarová könnyedén egyenlített. Három három után aztán már mindketten megőrizték a szervagémjeiket, így jöhetett a rövidítés, amelyben ismét a 20 esztendős cseh lány koncentrált jobban.

Safarová egyébként már másodszor tör borsot Mauresmo orra alá: januárban az Australian Openen győzte le két szettben az akkor ott még címvédő franciát.

„Az ausztráliai győzelmem sem volt mindennapi tett, de az, hogy itt is megvertem Amélie-t, egyszerűen fantasztikus. Bár kétszer is három nullás hátrányban voltam, végig hittem magamban” – örvendezett Lucie Safarová, de Amélie Mauresmo is csak kicsit volt elkeseredve.

„Természetesen csalódott vagyok, hiszen mindkét szettben előnyt szereztem, de a felkészülésem nem volt ideális, úgyhogy csoda lett volna, ha bírom erővel” – utalt a francia arra, hogy vakbélműtétje után két hónapot kihagyott, és csak néhány hete tért viszsza a pályára. – Így is jó meccs volt, látványos labdamenetekkel.”

Marija Sarapova is hosszabb pihenőt tartott a Roland Garros előtt vállsérülése miatt, ám neki így sem okozott gondot a nyolcaddöntőbe jutás. Persze az orosz szépségnek csak honfitársával, Alla Kudrjavcevával, a világranglista 103. helyezettjével kellett megküzdenie, akit magabiztosan, 6:1, 6:4-re le is győzött. A legjobb tizenhat között már jóval nehezebb dolga lesz: a rutinos svájci Patty Schnyder vár rá. Annak a találkozónak a győztese Safarová és a második körben Szávay Ágnest búcsúztató orosz Anna Csakvetadze nyolcaddöntőjének nyertesével játszik majd a négy közé kerülésért.

vetkező ellenfele. Az már pénteken eldőlt, hogy a felső ágon Justine Henin–Sybille Bammer, Dinara Szafina–Serena Williams, Jelena Jankovics– Marion Bartoli és Tathiana Garbin–Nicole Vaidisová nyolcaddöntőt rendeznek

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
49 perce

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
54 perce

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
2 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2 órája