Megőrültek Londonban

F. Z.F. Z.
2007.06.01. 23:30
Címkék
Anglia a brazilok elleni barátságos mérkőzésen avatja fel válogatottjával az új Wembley Stadiont, de ezen és David Beckham visszatérésén kívül nem érdekli különösebben az embereket a találkozó. Egyáltalán nem jöttek lázba a szurkolók a szigetországban, hiába szerepel Londonban a világ legtechnikásabban futballozó együttese, az angolok már az Eb-selejtezőkkel és az átigazolásokkal foglalkoznak.

Annak ellenére, hogy telt ház, vagyis 90 ezer néző lesz a Wembleyben, és hogy a futball művészei vendégszerepelnek az új létesítményben sorra kerülő első válogatott összecsapáson, a kimért angolok nem kerültek eksztázisba. Ennek okait Jad Scott, a Birmingham Post futballszakírója ecsetelte, aki rövid tudósításában beszámolt arról, miért nincs Angliában túl nagy felhajtás az egyébként a világ szinte valamennyi országában óriási érdeklődéssel várt összecsapás iránt.

„A válogatott ebben az országban nem izgatja annyira az embereket, mint a klubfutball – kezdte az újságíró. – Az Angliában élők kilencven százaléka szurkol valamilyen klubcsapatnak, márpedig a bajnokság befejezése után elsősorban az érdekli a drukkereket, kiket igazol a nyáron kedvenc együttese, ki távozik, mit pletykálnak. Sokan még mindig azt elemezgetik, miért veszítette el a Liverpool a Bajnokok Ligája döntőjét, és még többen azt találgatják, mi lesz José Mourinho sorsa a Chelsea-nél, illetve ki lesz a következő sztár, aki a Stamford Bridge-re érkezik. Anglia a klubfutball hazája, ilyenkor ez mindig bebizonyosodik. Ettől függetlenül telt ház lesz a Wembleyben, de ha nem lenne David Beckham visszatérése és nem ez lenne az első nemzetközi válogatott összecsapás az új stadionban, akkor még ekkora sem lenne az érdeklődés. Persze a brazilokra kíváncsiak az emberek, de mivel barátságos a mérkőzés, nem hozza őket lázba. Sokkal többen foglalkoznak már most azzal, hogy június hatodikán az észtek elleni Európa-bajnoki selejtezőn képes lesz-e győzni Steve McClaren csapata.”

Boldog angolok.

Nálunk 2004-ben már a brazilok edzése is társadalmi esemény volt, a meccs pedig az utóbbi évtized legnagyobb szenzációja, Londonban pedig Ronaldinho és Kaká szambája előtt José Mourinho sorsa a slágertéma…

Belekapaszkodhatunk azonban Jad Scott beszámolójának azon szálába, hogy a tavalyi világbajnokság óta mellőzött, ám mostanában a spanyol Real Madridban remeklő és emiatt rehabilitált David Beckham, valamint a Newcastle csatára, Michael Owen ismét válogatott szerelést kap. Beckham visszatérése hisztérikussá tette az angol fanatikusokat, és Michael Owen futballjára is kíváncsiak a hűvös britek: a nyolcvanszoros válogatott támadó ugyanis még a németországi torna utolsó csoporttalálkozóján, a svédek ellen dőlt ki, és azóta mindössze három tétmérkőzésen futballozott. A meccsre egyébként rengeteg brazilt várnak – Londonban sok dél-amerikai él –, akik 30 és 60 fontért (11 és 22 ezer forint), vagyis angol mércével mérve viszonylag olcsón juthattak a belépőkhöz.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
10 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
32 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
34 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
41 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
55 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája