Kis lépésekkel halad előre

Az edzésnek már rég vége volt, amikor Hajnal Tamás még mindig a pályán tartózkodott. Várhidi Péter szövetségi kapitánynak úgy kellett felszólítania, hogy jöjjön le a gyepről – mint kiderült, a Kaiserslauterntől Karlsruhéba szerződő, s így a Bundesliga II-ből az első osztályba kerülő középpályásnak jó szokása a „túlórázás”.

Amikor csak tehetem, ráteszek még egy lapáttal a foglalkozások végén, ilyenkor általában erősítek, vagy a szabadrúgásokat gyakorlom – magyarázta a futballista. – Arra is volt példa, hogy csapattársam már hazaautózott, mire én beértem az öltözőbe… De nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, csak arról van szó, imádok focizni, és minden pillanatot kihasználok, hogy azzal foglalkozhassak, amit szeretek.

Kezébe vette már a Sport Bild legújabb számát?

Még nem jutottam hozzám. Akkor lelövöm a poént: a lap a Karlsruhe nagy fogásaként említi.

Ez esetben beszerzem. Hízelgő persze, hogy ilyesmit írnak rólam, remélem, nem is csalódnak bennem. Tudni érdemes, az Ede Becker vezette szakmai stáb azért igazolt át, hogy az együttes sztárját, a Dortmundba távozó Giovanni Federicót pótoljam. Nem lesz egyszerű a feladat, hiszen elődöm sok góllal és gólpasszal járult hozzá a bajnoki címhez.

Miért éppen a Karlsruhét választotta?

Talán mindenki emlékszik arra, hogy a kilencvenes években milyen erős csapatnak számított a KSC, s nem csupán Németországban. Később viszont az anyagi problémák válságot okoztak a klubnál, s a harmadosztályig zuhant viszsza. Az elmúlt évek azonban az építkezésről szóltak, fokról fokra haladt előre az egyesület, és tessék, íme a kézzelfogható eredmény: ismét az élvonal tagja. Ezzel természetesen nem elégszenek meg az illetékesek, a tempót tartva további fejlődésben bíznak. Épp úgy, mint én: a ’Lauternhez képest mindenképpen előrelépés a Karlsruhe. Nem túl nagy lépés, ám éppen akkora, amekkorára most szükségem van.

Ennyi elég is volt, hogy meggyőzzön.

Nekem pedig annyi kellett, hogy a vezetők az első perctől éreztették velem: száz százalékig mögöttem állnak. Azt akarják, hogy részese legyek a folyamatnak, amely évekkel ezelőtt kezdődött.

Fájó szívvel búcsúzott a Kaiserslauterntől?

Ha azt veszem alapul, hogy nem tudtuk kiharcolni a feljutást, igen a válasz. Amúgy nincs okom kesergésre: jól sikerült a szezon, ha a tavasszal betegség vagy sérülés miatt nem kerülök hullámvölgybe, még jobban is alakulhatott volna. Hét gólt és tizenegy gólpasszt jegyeztem, egy középpályástól ez nem rossz teljesítmény.

Hiába utazik csütörtökön ebben a forróságban Görögországba, azt kell mondjam, nem irigylem.

Látja, én meg alig várom a szombati meccset. És persze a jövő szerdai, Norvégia ellenit is.

Mi pozitívumot talál az áldozat szerepében?

Ugyan már, nem szabad előre elkönyvelni, hogy itt is, ott is kikapunk. A klubváltás kapcsán épp arról beszéltem, hogy vonzanak a kihívások, most jut belőlük bőven. Ég bennem, sőt a többiekben is a bizonyítási vágy. Eljött az alkalom, hogy megmutathassuk, valóban a jövő válogatottját alkotjuk. Mellesleg Várhidi Péter is azt sulykolja belénk, higgyünk magunkban.

És hisznek?

Ha nem hinnénk, nem lennénk itt.