Megéri a pénzét
A garázson még van mit csiszol ni, amúgy a szombathelyi Halmosi-lak bármelyik ingatlankiadványban helyet követelhetne magának. A házigazda előbb hellyel, majd a „világ egyik legjobb” süteményével kínál, a lekváros tekercs legyűrése után mi mást állapítánk meg, mint azt, hogy édes az élet.
Halmosi Péter mindezt a következő szavakkal támasztja alá: „Az elmúlt hónapokban a
legszebb álmaim váltak valóra, apa, légiós, továbbá a Debrecenben töltött ősznek, illetve a többiek tavaszi produkciójának köszönhetően ismét bajnok lettem. Kezdem a számomra legfontosabbal: decemberben megszületett a kislányunk, Dézi. Akár a teljes újságot megtölthetném vele, annyit áradozhatnék róla. Amikor magamhoz ölelem, amikor rám mosolyog, egyszerűen elolvadok. Majd' belebolondultam, hogy a születéséről kis híján lemaradtam. Az utolsó őszi bajnokinkat december tizedikén játszottuk, drága feleségem, Eszter akkor már itthon, Szombathelyen várta a babát. Úgy terveztem, a meccs után azonnal autóba ülök, és száguldok haza, csakhogy egy rúgás következtében úgy bekeményedett a lábam, hogy trombózisgyanúval riogattak. Az orvosok lemondóan legyintettek, így nem vezethetek ötszáz kilométert, de nem tudtak meggyőzni. Szereztem véralvadásgátlót, beadták, és már indultam is… A lényeg, hogy idejében hazaértem. Más kérdés, hogy amikor visszatértem Debrecenbe, közölték velem, egy hónapig pihennem kell, mert olyan rossz állapotban van a lábam.”
Ehhez képest január 10-én már Plymouthba utazott a futballista, és két edzéssel a háta mögött, 13-án be is mutatkozott Ian Holloway csapatában, s felvetődik az emberben: nem volt kockázatos pályára lépni?
„Az volt, ám nem mertem szólni – érkezik az őszinte válasz. – Régóta vágytam arra, hogy külföldön megmérettessek, ezt a lehetőséget nem akartam elszalasztani. Szerencsére minden jól alakult kint, ezt bizonyítja, hogy az egyesület még sohasem fizetett annyit egy játékosért, mint most értem.”
Na igen, a csúcsot korábban a Swansea-től igazolt Rory Fallon tartotta a maga 300 ezer fontjával, de a bal oldali középpályásért ennél is többet, „magyar pénzbe” átszámolva mintegy 148 millió forintot kellett fizetniük a zöld-fehéreknek. Mivel jól ismeri a terepet, adódik a kérdés: ha plymouthi klubvezető volna, mire adná ki a 400 ezer fontot?
„Halmosi Péterre! – vágja rá Halmosi Péter. – Remek vásárt csinálnék vele… A tréfát félretéve, úgy vélem, eddig megháláltam a bizalmat, és hiszem, hogy a jövőben sem lesz rám panasz.”
S igaza van! Lapszemlét tartunk, és a Herald április 11-i számában Ian Holloway menedzser kijelenti, hogy mindent elkövet a maradásáért, szerinte 400 ezer font nem pénz érte… Lapozunk: az Independentben többször minősítik a mérkőzés legjobbjának, a hangzatos „Starman” rovatba négyszer tették be a fényképét. Árulkodóak az osztályzatok is: az utolsó hét fordulóban 8-asnál rosszabbra nem értékelték az összesen 14 bajnokin négy gólig jutó fedezet futballját.
is ovációval fogadják. Az arénánknak egyébként megvan az a bája, hogy nincs felszerelve eredményjelzővel, ez eleinte furcsa volt, aztán rájöttem, minek is ide: az első perctől az utolsóig hajtani kell, arra sincs időd, hogy kiderítsd, mennyi van még hátra. Futsz, futsz, futsz, aztán egyszer csak lefújják a találkozót. Olvastam, hogy idehaza úgy jellemezték a Championshipet, mint egy küzdelmes, hajtós bajnokságot, amelyben sok a képzetlen játékos. Tisztelettel kérdezem: kikhez mérten képzetlenek?” Abban maradunk, ezt a témakört hagyjuk. Nem úgy az előrelépésről szóló részt. A 28. életévében járó labdarúgó nem titkolja, boldogan ugrana egy osztályt – ha lehet, a Plymouth Argyle tagjaként. „Jó érzés, hogy a következő három esztendőben nem kell aggódnom a jövőmért, ám ennél többre, hogy úgy mondjam, magasabbra vágyom – jelenti ki a délutáni alvásból időközben felébredő Dézivel a karjában a boldog apa. – Az elnökünk már tudatta velünk, a következő idényben a feljutás a cél, és a záró banketten Ian Holloway is megismételte ezt. Én meg úgy vagyok vele, hogy ha eddig nem okoztam csalódást az edzőnek, ezt követően sem szeretnék…
