Veszített a MOB

MTI MTIMTI MTI
2007.05.24. 23:53
Címkék

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét, amely megsemmisítette a Magyar Olimpiai Bizottság szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született, Schmitt Pált 69:69-es szavazataránnyal elnöki tisztségében meghagyó határozatot. Erről Boros Dániel ügyvéd tájékoztatta a távirati irodát. A tagok egyharmadának kezdeményezésére összehívott rendkívüli közgyűlés egyetlen napirendi pontja Schmitt Pál visszahívása volt. Az elnök a tanácskozáson felajánlotta lemondását, a szavazási procedúra végén azonban 69:69-es eredmény született három tartózkodás mellett. (Az elnök leváltásához 50 százalék plusz 1 szavazat kellett volna.) Gémesi György levezető elnök a 69:69-es szavazati arányt úgy értékelte, hogy a fölvetett kérdés, mely szerint vissza kell-e hívni Schmitt Pált elnöki posztjáról, nem kapott megerősítést. Schmitt kijelentette: „Szoros eredmény volt, de nyertem.”

Az elsőfokú ítélet megállapította, helytelen volt az eljárás, mert a tartózkodást nemként értelmezték. A levezető elnök hibázott, mivel a MOB alapszabálya kimondja, hogy „szavazategyenlőség esetén a szavazást a vita folytatása után egy alkalommal meg kell ismételni”. A Fővárosi Bírósághoz Kőrösfői László MOB-tag fordult, aki az elsőfokú ítélet után nyílt levélben leszögezte: keresete nem személyes támadás a MOB elnökével szemben, egyszerűen megengedhetetlennek tartja, hogy bármilyen kérdésben letérjen a szervezet a legalitás útjáról. A mostani döntés nem kötelezi a MOB-ot új eljárás lefolytatására. Ennek azért sincs realitása, mert a rendkívüli közgyűlés óta többször változott a tagság öszszetétele. Csurka Gergely, a MOB sajtófőnöke elmondta, akárcsak az első fok után, az olimpiai bizottság nem kívánja kommentálni a döntést, s a pekingi felkészülésre koncentrál.

Legfrissebb hírek

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
11 perce

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
7 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
7 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
8 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
8 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik