Jöhet az utolsó előtti BL-döntő

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.05.23. 16:35
Címkék
Szerda este játssza Athénban a Bajnokok Ligája döntőjét a Milan és a Liverpool. Paolo Maldini már nyolcadik BL(BEK-) fináléjára és ötödik győzelmére készül, 38 évesen is stabil helye van a Milanban.

Bár fiatalabb csapattársainak édesapja lehetne, Paolo Maldini 38 évesen sem lóg ki a gárdából, igazi vezéregyéniségként a Milan egyik meghatározó figurája. Sokáig úgy tűnt, térdsérülése megakadályozza abban, hogy pályafutása nyolcadik BEK-, illetve Bajnokok Ligájadöntőjén is pályára lépjen, ám az operációt elhalasztotta, s hihetetlen akarata segítségével a fináléra sikerült játékra alkalmas állapotba hoznia magát.

Márpedig ha Paolo Maldini egészséges, játszik is: a lejáró szerződését nemrégiben újabb évvel meghosszabbító, elnyűhetetlen hátvéd ott lesz a Liverpool elleni kezdőcsapatban, ám nem győzi hangsúlyozni, nem az utolsó Bajnokok Ligájadöntőjére készül.

„Szeretnék az athéni után még egy, számomra az utolsó BL-döntőben szerepelni, a következő idény végén ugyanis abbahagyom a futballt – szögezte le Paolo Maldini a találkozó előtti napon. – Nekem a Milan jelenti a labdarúgást, mindig ebben a klubban játszottam, Milánóban születtem, ráadásul édesapám is ennél a klubnál futott be nagyszerű karriert.”

A veterán hátvéd kötődését a piros-fekete egyesülethez nehéz lenne vitatni, egyesek például azt sem tartják véletlennek, hogy ha Maldini nevének betűit átrendezzük, a „di Milan” kifejezést kapjuk, amely olaszul annyit tesz: Milánóból való.

De valószínűleg a csapatkapitány által említett családi vonal sem szakad meg, hiszen a futballista venezuelai feleségétől született fia, Christian kilencéves kora óta a Milan igazolt labdarúgója, és úgy tűnik, már a jövőbeli mezszáma is megvan. Paolo Maldini külön kérése volt ugyanis, hogy ha gyermeke valamikor a klub felnőttcsapatának tagja lesz, hadd örökölje meg tőle a mára legendássá válóhármas dresszt.

Mondani is fölösleges: ha Christian nem kerül fel a nagycsapathoz, a Milan a hármas számú mezt visszavonultatja.

Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
29 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
33 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
56 perce

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
57 perce

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
1 órája

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
1 órája