Nincs velük az erő…

Folytatás a 2. oldalról

mazkodni (az írek ellen a hajrá ra már elfogyott az erőnk, és mentálisan is elfáradtak a játékosok), ám ennek súlyos ára volt. Egyik esetben sem – e tekintetben idevehetjük a bolgárok elleni összecsapást is – volt hatékony támadójátéka a magyar együttesnek, mert a védekezés elszívta az energiát.

Három mérkőzés, nulla kidolgozott helyzet...

Árulkodó adat, hogy a három mérkőzésen gyakorlatilag nem volt kidolgozott, végigvitt akciója a magyar válogatottnak, és bizony egy kezünkön meg lehet számolni azokat a lövéseket (hangsúlyozzuk: háromszor kilencven percről beszélünk), amelyek eltalálták az ellenfél kapuját. Ilyen gyenge támadójátékkal – felesleges ecsetelni – nemhogy nem szabad, de nem is illik továbbjutásban reménykedni.

Mivel az elmúlt napokban már foglalkoztunk a témával, most – az okokat felsorakoztatva – csak jegyezzük meg, rémisztő volt látni a magyar és a rivális játékosok közötti fizikai különbségeket. Világos, hogy a riválisok mindegyike előttünk jár a fizikai felkészítésben, és legalábbis kétséges, lehet-e ezen a – már most szemmel látható – hátrányon a későbbiekben korrigálni.

Nem feltétlenül jelentős, ám mégis érdekes észrevételünk továbbá, hogy a mi játékosainkból a pályán mintha hiányzott volna az úgynevezett – jó értelemben vett – csibészség, ami viszont megvolt a bolgár, az ír és a német fiatalokban is.

Döntő tényező volt azonban, hogy meghatározó játékosaink közül senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Farkas Balázs, Filkor Attila, Németh Krisztián, Stieber Zoltán és Vass Ádám még csak meg sem közelítette, amire valójában képes. Farkas Balázs és Stieber Zoltán nem tudott játékba lendülni, az idehaza már-már agyondicsért Németh Krisztiánnak pedig csak jó periódusai voltak a meccseken. Az Olaszországban, az Internazionalénál légióskodó Filkor Attila játéka erőtől és küzdőszellemtől duzzadt, de a szervezésben nem tűnt ki, sok futása pedig – megfelelő társak hiányában – gyakorta haszontalan volt. A Stoke City játékosa, Vass Ádám is rengeteget dolgozott, sokszor szerzett labdát, viszont nagyon sok hiba jellemezte játékát.

Ne áltassuk magunkat, ez nem a jövő csapata

Talán ellentmondásosnak tűnik álláspontunk, de a fentiek ellenére mégsem szabad pálcát törni a játékosok felett. Mégpedig azért nem, mert erőbedobásban, harcosságban így is jóval többet adtak ki magukból, mint amit Magyarországon – általánosságban véve – megszokhattunk. A játékunk minőségében nagy problémák akadtak, de a lelkesedés, az akarat, a mentális felkészültség megfelelő volt, és ennek köszönhető, hogy egyik ellenfél sem futballozta le a magyar csapatot.