Nehezen hihető…

Ahogy közeledett a kezdési idő pont, úgy érkezett egyre több Olaj-szimpatizáns a csarnokba. Miután a piros-feketébe öltözött drukkerhad elfoglalta a számára kijelölt szektort – helyesebben szektorokat –, rögtön át is vonult egy másik helyre, ahonnan jobban nyomon követhetőek az események. A rendezők nehezményezték a vándorlást, és viszszairányították a vendégszurkolókat a palánk mögötti területre, ám ez eltartott egy ideig, ezért negyedórás késéssel kezdődött az érdemi program.

A meccsen eleinte a pécsi csapat játszott az egyéni sportot űző szolnoki játékosokkal, és a második negyed elejére tízpontos előnybe került. Ekkor a hazai nézők ütemes „tíz, tíz” rigmussal hívták fel a vendégfanatikusok figyelmét a különbségre. A Tisza-partiak azonnal „negyven, negyven” csatakiáltással emlékeztették a pécsieket a pénteki mérkőzés eredményére.

A tíz pont körüli vezetés – elsősorban a higanymozgású Simon Balázsnak, valamint a parádés passzokat osztogató Dragan Alekszicsnek köszönhetően – kitartott csaknem a nagyszünetig, ám a huszadik percben Thomas Kelley pénteki önmagát idéző triplát dobott, sőt labdát is szerzett, ám Vernard Hollins kihagyta a kihagyhatatlant, így nem feleződött a különbség.

A hétpontos hazai vezetés aztán villámgyorsan 15-re hízott, majd a 29. percben már 28-cal is elhúztak a hazaiak, akik nagyon elkapták a fonalat, persze leginkább a vendégeknek mondhatnak köszönetet, akik – alig hihetően – csak büntetőből találtak a kosárba ebben a szakaszban.

Aztán a fehér mezesek talán elhitték, megvan a meccs, a feketék cseresora pedig – csak Cziczás László és Vernard Hollins maradt a pályán a kezdő ötösből – csaknem visszahozta a meccsbe övéit. A negyed nyolcadik percében született az első pécsi pont! Ám Wittmann Krisztián triplája minden mostani nyitott kérdést lezárt. Döntés szerdán Szolnokon.