Aranyra vágyó zöldek

B. A.B. A.
2007.05.21. 22:57
Címkék

Különösebb túlzás nékül állíthatjuk, hogy az év női mérkőzését játssza a Budapest Bank-FTC és a Győri Audi ETO KC vasárnap kora délután a Kőbányai úton. A két zöld-fehér csapat azonos pontszámmal várja a rájátszás záró fordulóját, azaz a képlet végtelenül egyszerű: aki nyer, bajnok, míg döntetlen esetén a vendég győriek örülhetnek. Nem panaszkodhatnak a szurkolók, hiszen változatos volt a felsőházi playoff. Az alapszakaszelső Fradi fehérvári vereséggel nyitott, s ezzel nagy esélyt kapott az Audi ETO, amely a harmadik fordulóban hazai pályán 38–31 legyőzte a ferencvárosiakat. Ekkor úgy tűnt, sima lehet a címvédő útja az újabb aranyéremig, ám jött a fordulatot hozó negyedik kör. Előbb a Győr vérzett el a Cornexi otthonában, majd az FTC nyert Dunaújvárosban, ezzel pedig jelentősen javult a fővárosi együttes helyzete. Persze a Népligetben nem beszélnek aranyéremről, hiszen Németh András szerint csapata már így is maximumot teljesített, ám az egyértelmű, hogy vasárnap mindent megtesznek majd a ferencvárosi lányok, hogy bajnoki címmel zárják le a másfél évtizedes Németh-korszakot. A pályafutását Kirsner Erikával és Tóth Tímeával együtt az osztrák Hypo együttesénél folytató szakember csodát tett ebben a szezonban (is) a Fradival, bár a jóval erősebb játékoskeretű Győr még így is esélyesebbnek tűnik egy hajszállal. A két csapat legutóbbi ki-ki meccsét, a húsvéti Magyar Kupa-döntőt biztosan nyerte meg az ETO, ám most a Fradinak van ideje a pihenésre, s ez sokat számít a kevés minőségi cserével felálló pestieknek. Ugyancsak egy meccsen dől el a bronzérem sorsa, a Dunaferr–Cornexi duóból a győztes lesz a harmadik, míg az iksz az újvárosiaknak kedvez a szombat délutáni találkozón.

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
7 perce

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
46 perce

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája

CR7 a házban!

Foci vb 2026
1 órája

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
1 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
1 órája

A kajak négyes 500-on Európa-bajnok lett; Kopasz Bálint ezren második

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik