REAC - Tatabánya

2007.05.20. 00:38
Címkék

22. perc: Szilágyi indította Weiszt, a középpályás az alapvonal közelében felnézett, élesen és laposan középre lőtte a labdát, érkezett Pérez, és négy méterről, ballal, egyből az elé vetődő Illyés fölött a kapu közepébe pörgetett. 22. perc: Szilágyi indította Weiszt, a középpályás az alapvonal közelében felnézett, élesen és laposan középre lőtte a labdát, érkezett Pérez, és négy méterről, ballal, egyből az elé vetődő Illyés fölött a kapu közepébe pörgetett.

0–1

38. perc: Polonkai vezette jobbról balra a labdát a vendégtérfél közepén, remekül ugratta ki a balöszszekötő helyén a védők mögé belépő Tóth Norbertet, aki egyből középre adott, Nyerges pedig öt méterről, jobbal, egyből a bal alsó sarokba helyezett.

1–1

42. perc: Nyerges sarkalta a labdát Somorjai elé a tizenhatos vonalán, a fedezet jobbal, egyből lőtt, a labda a lécet találta telibe.

56. perc: Kouemaha fordult le Pusztairól a jobb szélen, az alapvonalig vezette a labdát, középre passzolt, ahol érkezett Regedei és a kapujából kilépő Illyés – ám a két hazai játékos megzavarta egymást, a labda elgurult közöttük, így Péreznek nem volt nehéz dolga: öt méterről, ballal, egyből az üres kapu közepébe passzolt.

1–2

66. perc: Necas emelt a lesre apelláló védők mögé, Pérez nem mozdult a labda felé, a hátulról érkező Balogh Zoltán viszont lecsapott a labdára, átvette, majd 12 méterről, középről jobbal Illyés alatt a kapu közepébe lőtt.

1–3

80. perc: Kovacsics jó ütemben passzolt Nyerges felé, aki lefordult őrzőjéről, ezzel ziccerbe került, kicselezte Polekszicset, majd közvetlen közelről, jobbal a jobb alsó sarokba pöckölt.

2–3

83. perc: Necas, Kouemaha, Weisz, Kouemaha: a tatabányaiak egyérintős játékkal végigvitték a labdát a pálya középső részén, Kouemaha végül jobbról beadott, Hajdú megvárta, amíg a labda elgurul a kapus előtt, majd nyolc méterről, ballal a kapu közepébe helyezett.

2–4

Legfrissebb hírek

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 perce

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
11 perce

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat ötödik a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
15 perce

Franciaország: négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
33 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
43 perce

Vívás: aranyérmes a női kardcsapat az orani vk-viadalon

Egyéb egyéni
50 perce

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
52 perce

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
1 órája