Megmenekült a Sopron is

A mérkőzésről tudósított: BOTÁR LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: BOTÁR LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGY
2007.05.20. 00:38
Címkék
Az élvonalból már kiesett Vác elleni hazai győzelmének, no meg a többi eredmény kedvező alakulásának köszönhetően Sopron városának a következő idényben is élvonalban szereplő labdarúgócsapata lesz.

Évek óta korszerű stadionnal büszkélkedhetnek a soproniak, a szombati játéknap egyik nagy kérdése az volt: vajon az első osztályú pályán ősztől továbbra is első osztályú csapat futballozik-e? A tempóból és a gólokból ítélve már az első félidőben az mondhattuk, igen. A Sopron olasz edzője, Dario Bonetti nem lehetett túl nyugodt, ugyanis hiába irányította a játékot a hazai csapat, hiába nyílt szabad terület az előretörő soproni csatárok előtt, Horváth András gyors gólja után harminc percet kellett várni az újabb soproni találatra. De ettől sem nyugodhattak meg a soproniak, ugyanis a már az élvonaltól elbúcsúzó, ám magára találó Vác Palásthy Norbert révén szépített. Lassan, komótosan szövögette akcióit a Sopron, a Vác pedig amolyan minden mindegy alapon futballozva akadályozta meg az újabb hazai gólokat. Persze a nyugodt játék alapja nem volt más, mint hogy a soproniak azzal a tudattal mehettek az öltözőbe, hogy a REAC kikapott a Tatabányától... Könnyű mérkőzésre, gólzáporos győzelemre számítottak a hazaiak az élvonaltól már búcsúzó Dunakanyar-Vác ellen. Bár alig kezdődött el a mérkőzés, és vezetést szerzett a Sopron, mégis meg kellett izzadnia a győzelemért, mert bizony a Vác nem adta fel, becsülettel futballozva, szervezetten játszva próbálta bizonyítani, hogy a Dunakanyarhoz közeli városban nem a tudással van a baj, sokkal inkább a körülményekben, elsősorban a pénztelenségben keresendő a kudarc oka. A korai vezetés után, nem tudni, miért, kissé visszaállt a hazai együttes, bár többet birtokolta a labdát, veszélyesebben futballozott, az újabb hazai gólra a 32. percig várni kellett. Sokan hitték, ez a gól megnyugvást is eredményez. Ám tévedtek, mert a lelkes Vác nem adta fel. A Sopron a szokásos 4–3–3-as hadrendben futballozott, Dario Bonetti ezzel is jelezte, csak a győzelem számít. Az első félidőben azonban akadozott a gépezet, ezért a folytatásra változtatott az olasz mester: Sira István helyett pályára küldte a brazil Fabiót, s ezzel a húzással megbénította a vendégek bal oldalát. A brazil ugyanis remekül futballozva, kiválóan cselezve szinte őrületbe kergette a váciakat, a gólja pedig kellemes ráadás volt. A soproniak ettől kezdve már magabiztosan futballoztak, a Vác pedig feladta a küzdelmet. A végén a stadion közelében az égre küldött tűzijáték, no meg a szurkolók örömittas hangorkánja jelezte, nincs baj: a közönség lelkesen ünnepelte a győzteseket, illetve azt, hogy a félelmek ellenére is élvonalbeli csapata marad Sopronnak. Nem kis bravúr ez, hiszen a tavalyihoz képest nagyon meggyengült a keret, a sorozatos edzőváltások sem tettek jót az együttesnek. Dario Bonetti vezérletével az FC Sopron a nehézségek ellenére kiharcolta az élvonalbeli tagságot.

Legfrissebb hírek

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 perce

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
11 perce

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat ötödik a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
15 perce

Franciaország: négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
33 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
43 perce

Vívás: aranyérmes a női kardcsapat az orani vk-viadalon

Egyéb egyéni
50 perce

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
52 perce

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
1 órája