Megint sima Domino-siker

Benke ZoltánBenke Zoltán
2007.05.20. 00:38
Címkék

A bajnoki döntő első mérkőzésén magabiztosan nyert (10–3) a Domino. Mihók Attila szerint mély gödörből kell kimásznia együttesének, Györe Lajos viszont elégedetten tekintett vissza a párharc nyitó összecsapására. A második meccs első perceiben mindkét együttes sokat hibázott támadásban. A hazai szurkolók nagy bánatára a 4. percben Takács Orsolya centerből megkezdte a gólgyártást, majd Valkai Ágnes értekesített egy emberelőnyt. Takács újabb, közelről szerzett találatával az első negyed végére jelentős hátrányba került a vendéglátó. A folytatásban Szűcs Gabriella kapufája révén veszélyeztetett először a Dunaújváros, ám Valkai szélről ismét eredményes tudott lenni. Tíz percre volt szüksége a Mihók-gárdának, hogy gólt szerezzen, ekkor Brávik Fruzsina szépített (1–4). Újabb hazai találat ebben a játékrészben már nem esett, míg Takács harmadik találatával a félidőben már négygólos volt a vendégek előnye. A főiskolások képtelenek voltak a Domino kapujához közel kerülni, remekül szorították ki ellenfelüket Györe Lajos tanítványai. A harmadik nyolc percben megcsillant a felzárkózás esélye. Brávik Henrietta bravúrja után megkapta első emberelőnyét az ELCO, és Szűcs gólra is váltotta azt. Györe Anett szemtelen találatát követően pedig Varga Andrea is eredményes volt. Hogy mégsem lett kisebb a különbség a két csapat között, abban a Domino kapusának, Horváth Patríciának nagy érdeme volt. Mindössze egy negyedet tudott nyerni a hazai csapat, mert az utolsó játékrészben sem sikerült Takácsot semlegesítenie. Támadásai pedig, ahogy az első félidőben, ekkor is pontatlanok voltak. A fizikai fölényben lévő Domino elsősorban remek védekezésének és Takács ellenállhatatlan játékának köszönhette az újabb sikert.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
47 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája