Egy hiba végzetes lehet

SZ. N. T.SZ. N. T.
2007.05.18. 23:45
Címkék

Óriási izgalmakat tartogat a spanyol bajnokság utolsó négy fordulója, hiszen a listavezető Real Madrid (66 pont) és az utóbbi időben gyenge formát mutató Barcelona (66) különcsatájába még az immár kétszeres UEFA-kupa-győztes Sevilla (64), sőt a Valencia (62) is beleszólhat. Rápillantva a tabellára és a sorsolásra, egyértelmű, nincsenek könnyű helyzetben a katalánok, hiszen bajnoki címük megvédéséhez pontelőnnyel kellene zárniuk a Real előtt (pontazonosság esetén a két egymás elleni eredmény számít, az őszi 2–0-s madridi győzelem és a tavaszi 3–3 miatt a királyi gárda van kedvezőbb helyzetben), ráadásul igencsak kellemetlen ellenfelek várnak rájuk. A következő körben az acélos, mindenkire veszélyes Atlético Madridhoz utaznak, majd fogadják az óriásölő Getafét (azt a csapatot, amelynek még a nevét sem szívesen ejtik ki a kupaelődöntő visszavágóján elszenvedett 4–0-s vereség óta), utána pedig jöhet az UEFA-kupában a fináléig menetelő városi rivális, az Espanyol elleni derbi, végül – levezetésképpen – a tarragonai kirándulás a sereghajtóhoz.

Frank Rijkaard vezetőedzőn és együttesén ráadásul a nyomás is rendkívül nagy, elvégre a nemzetközi porondtól és a hazai kupaküzdelmektől már elbúcsúztak, márpedig arrafelé a trófea nélküli idény megbocsáthatatlan bűnnek számít. Azaz a katalánoknak nincs más választásuk, minden meccset meg kell nyerniük – de ez sem feltétlenül elég, ebben az esetben is szurkolniuk kell a Real ellenfeleinek. Azaz a Recreativónak, a szebb napokat is látott Deportivónak, a Zaragozának és a Mallorcának. De mielőtt a bajnoki rangsorra rápillantva könnyűnek ítélnénk a madridiak sorsolását, idézzük fel az őszi szezon eredményeit: Real Madrid–Recreativo 0–3, Deportivo–Real Madrid 2–0! Igaz, az egy „másik” Real volt, egy erőtlen, motiválatlan, kedveszegett csapat.

A mai királyi gárda viszont önbizalommal teli, sikerre éhes együttes, amely ha nem hibázik, lezárhatja a sikertelen „galaktikus”-érát, és 2003 után újra (bajnoki) trófeát szállíthat a Santiago Bernabéu Stadionba.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
9 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
24 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
35 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája