A menedzser jövője a tét

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.05.18. 23:45
Címkék
A dicsőségen kívül a Chelsea menedzsere, José Mourinho sorsa is tétje lehet a szombati angol FA-kupa döntőjének, amelyben a londoniak a bajnok Manchester Uniteddel mérkőznek. A portugál szakember csapata ebben a szezonban „mindössze” a Ligakupát nyerte meg, s ha együttese nem hódítja el a kupát, egyes értesülések szerint a mesternek útilaput köthetnek a talpára.

Az előzmények és a körülmények azt vetítik előre, hogy fantasztikus finálét lát majd a helyszínen ülő kilencvenezer és a televíziók előtt helyet foglaló több millió néző. Egymagában az elég lenne a vibráló légkörhöz, hogy kétezer után hét évvel rendeznek ismét döntőt az újjáépített és megszépült Wembleyben, s erre még a szereposztás is rátesz egy lapáttal, hiszen a bajnoki címért késhegyre menő versenyfutást folytató két élgárda, a Chelsea és a Manchester United csap össze a trófeáért.

A Chelsea-nek kellemes és viszonylag friss élményei vannak a legendás stadionról: a rekonstrukciós munkálatokat megelőző utolsó döntőt a londoni „kékek” nyerték meg, amikor az olasz-svájci kettős állampolgárságú Roberto di Matteo góljával 1–0-ra legyőzték az Aston Villát. Ezzel az eredménynyel most is elégedett lenne a Chelsea, mert ez azt jelentené, hogy José Mourinho valószínűleg marad a klubnál. Néhány jól értesült angol újságíró ugyanis úgy tudja, ha nem nyer a portugál edző által gardírozott együttes, akkor – kerül, amibe kerül – Roman Abramovics orosz tulajdonos meneszti a menedzsert. Hiába van az edzőnek 2010-ig érvényes szerződése, a multimilliárdos tulajjal megromlott a viszonya, elsősorban azért, mert Abramovics a Bajnokok Ligája megszállottja, s ebben a sorozatban Mourinho még nem tudott maradandót alkotni.

A Chelsea tartalékosan lesz kénytelen megvívni a döntőt riválisával, sérülés miatt a portugál Ricardo Carvalho, a német Michael Ballack és az ukrán Andrij Sevcsenko sem játszhat, míg a holland Arjen Robben csak annyira egészséges, hogy a kispadra ülhet le.

„Nem szabad bennünket alábecsülni, még akkor sem, ha papíron a Manchester az esélyesebb. A Chelsea sokszor akkor nyújtja a legjobb teljesítményt, amikor sarokba van szorítva. A játékosok zöme és José Mourinho sem nyerte még meg az FAkupát, így rendkívül motiváltak vagyunk” – mondta Joe Cole, a londoniak középpályása.

A bajnoknál duplázásra készülnek, ám Sir Alex Ferguson menedzser sem tudja az általa ideális kezdőcsapatot a pályára küldeni, mert Gary Neville sérülés miatt kimarad. Helyén, vagyis a jobb oldali védő posztján Wes Brown kap lehetőséget, míg a bal oldalon a francia Patrice Evrának szavaz bizalmat a skót mester, így az ír John O’Shea és az argentin Gabriel Heinze is csak kispados lesz. Louis Saha viszont még a tartalékok közé sem ülhet le, mert a gyakran sérült francia csatár most sem egészséges.

A két együttes eddig egyszer találkozott az FA-kupa döntőjében, tizenhárom éve, 1994ben a Manchester 4–0-ra nyert a Chelsea ellen. Érdekesség viszont, hogy a „vörös ördögök” abban az évben is dupláztak…

Legfrissebb hírek

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
3 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
20 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
33 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
46 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
59 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik