A dobogóért harcolnak

B. R.B. R.
2007.05.16. 00:20
Címkék

Győr felkészült a zaklatott hétvégére. A duatlonvilágbajnokság miatt a város bizonyos részeit szombat hajnaltól vasárnap késő estig lezárják, az ideiglenes forgalomkorlátozásoknál és a verseny lebonyolításában több száz rendőr, biztonsági ember és önkéntes segít. A város vezetősége is aktív szerepet vállal a munkában. „Én nyitom meg pénteken a világbajnokságot, másnap pedig – hobbimat hasznossá téve – motoros felvezető leszek a mezőny előtt” – mondta a győri sajtótájékoztatón Borkai Zsolt polgármester, olimpiai bajnok tornász. Rekordlétszámú duatlonista érkezik a világ minden tájáról, 852 versenyző – köztük 150 magyar – áll rajthoz. A többszörös világbajnok Csomor Erika a dobogóért indul harcba, ellenfelei között ott lesz a triatlonvilágranglista-első portugál Vanessa Fernandez, aki 2007-ben az eddigi három Világkupa-futamon két első és egy harmadik helyet szerzett. A szakvezetőség minden korosztályban számít magyar érmekre, egyedül a felnőtt férfimezőnyben nincsenek dobogós esélyeink. A profik szombati viadala után egy nappal kerül sor a váltóversenyre, valamint az amatőrök futamaira. Érdekesség, hogy négy nyolcvan éven felüli sportoló jelezte indulását.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
25 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
31 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
35 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
38 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
55 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
56 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája