Visszavágnának a Fradinak

2007.05.13. 22:18
Címkék

Rangadók minden mennyiségben – ez a legfőbb jellemzője a női rájátszás hajrájának. Vasárnap Dunaújvárosban (13 óra, tv: m1) a Budapest Bank-FTC lép pályára. Győzelmével a táblázat második helyére (ez BL-szereplést ér) léphet elő a Dunaferr, ami óriási teljesítmény lenne, hiszen a bajnokság kezdetén meghatározó játékosai távoztak, s több új embert kellett beépítenie a csapatba Kovács Péter edzőnek. „Számolgatunk, ahogyan vetélytársaink is – fogalmazott Kovács Péter –, vereségünk esetén nagyon elhúzna tőlünk a zöld-fehér együttes, s nekünk csak a bronzcsata maradna a Cornexivel. Nem kell sokat ragozni a lányoknak sem, micsoda tétje van a mérkőzésnek. Ráadásul legutóbb a Népligetben jókora pofont kaptunk, és fűt bennünket a bizonyítás vágya.” Kovács Péter hozzátette, a Dunaferr több bevethető játékossal áll ki, és kondicionálisan is szeretne a zöldfehérek fölé kerekedni. Az újvárosiak azt is tudják: csak akkor lehet esélyük, ha nem engedik harminc lőtt gól fölé a Fradit. Németh András, a ferencvárosiak mestere nem tudott újdonsággal szolgálni, csak anynyit mondott, hogy keretében nincs sérült, játékosai becsülettel dolgoztak a héten, s tudják, milyen veszélyes saját csarnokában az Újváros. „Ha olyan teljesítményt nyújtanak az évad végére nagyon elfáradó játékosaim, mint az Újváros elleni utóbbi két megnyert meccsen, akkor lehet esélyük vasárnap” – vélekedett a tréner, aki jól tudja, ha csapata pontot szerez Újvárosban, akkor a hátralévő két hazai meccsen (Cornexi, Győr) a bajnoki aranyért léphet pályára.

Legfrissebb hírek

A címvédő Kaposvár miskolci sikerével rajtolt a férfi röpi Extraliga

Röplabda
9 perce

Férfi kézi NB I: megtört a Tatabánya rossz sorozata, nyert a Győr és a Gyöngyös is

Kézilabda
14 perce

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
15 perce

Rövidpályás úszó vk: Pápai újabb remek idővel ezüstérmes 800 méter gyorson

Úszás
16 perce

NB I: Az elsó félóra után nincs gól az Újpest–Puskás Akadémián

Labdarúgó NB I
18 perce

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
19 perce

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait

Olasz labdarúgás
25 perce

A Vasas és a Vác is 29–27-re nyert idegenben

Kézilabda
25 perce