Balatoni évadnyitó

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.05.13. 22:18
Címkék

A balatonfüredi kikötőben felsorakozó vitorlásokra szombat délelőtt a Himnusz hangjaira felhúzták a nemzeti lobogót, a versenyzők megkoszorúzták a tó vizét, majd vitorlát bontottak – ezzel megkezdődött az idei vitorlásszezon a Balatonon. Noha a vitorlássport fejlődésének (jobb felszerelések, ruhák, hajók, kikötők) és a jó időjárási viszonyoknak köszönhetően már márciusban tartottak itt versenyeket, megmaradt a rangja a hagyományos évadnyitónak, amelyre 192 hajó nevezett. Az abszolút leggyorsabb az Ujhelyi-Gáspár Miklós által irányított Skiff volt, amely 22 másodperccel megelőzte a Litkey Farkas vezette AXA Brokernetet. Persze az összevetés nem reális, hiszen két teljesen különböző hajóról van szó: elég csak annyit megemlíteni, hogy az egyik (Litkeyé) indulhat az idei Kékszalagon, a másik, a végső győztes ellenben nem. (Az évente változó mezőnynek ugyanis az idén a klasszikus hajók lehetnek a tagjai.) Nem meglepő, hogy Litkey számára az volt a legfontosabb, hogy megelőzze a Nagy R. Attila kormányozta Diegót, amely várhatóan a Kékszalagon is az egyik legnagyobb ellenfele lesz. Ez sikerült, sőt az abszolút győzelem is kevésen múlt: az utolsó pillanatig nagy csatát vívtak a Skiffel.

Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
3 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
4 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
7 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
16 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
16 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
16 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
20 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
34 perce
Ezek is érdekelhetik