McLaren-remeklés

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.05.11. 23:36
Címkék
Lewis Hamilton és Fernando Alonso nyerte meg a Spanyol Nagydíj két pénteki edzését. A McLaren kiváló teljesítménye láttán nem ijedt meg a Ferrari, az olaszok továbbra is magabiztosak.

A múlt heti barcelonai teszten a Ferrari mindenkit alaposan megvert, így arra lehetett számítani, hogy Felipe Massa és Kimi Räikkönen egymás között dönt a Spanyol Nagydíj-győzelemről. A McLarennél abban bíztak, hogy Fernando Alonso hazai versenyén képes lehet megszorongatni a ferrarisokat, de a spanyol maga is bevallotta, hogy ez rendkívül nehéz lesz – ami az F1 pr-nyelvén a „szinte lehetetlent” jelenti.

Ehhez képest a pénteki edzések közül az elsőt Lewis Hamilton, a másodikat pedig Alonso nyerte meg, és a mclareneseken kívül csak a Renault pilótái voltak képesek 1:22 percen belüli köridőre. A két Ferrari csak az ötödik és a hatodik helyet szerezte meg, de a maranellóiak fogadkoznak, szerintük szombaton és vasárnap minden más lesz.

„Még mielőtt leírnának minket, azt javaslom, várjuk meg a szombati időmérő edzést – mondta Massa. – Akkor mindenki ugyanannyi üzemanyagot szállít majd. Persze ki lepődik meg azon, hogy a legutóbbi két év világbajnoka, a spanyol Alonso Barcelonában megnyeri a szabadedzést? Nagyon jó az eredménye, de nem ijedtünk meg, hiszen lehet, hogy ők az időmérőre gyakoroltak, mi pedig sok üzemanyaggal már a versenyre készültünk.”

A Renault-tól semmi esetre sem kell tartaniuk, hiszen a francia istálló vezetői bevallották, hogy szinte üres tankkal futották utolsó köreiket. Délelőtt, amikor a versenybeállításokat próbálgatták, Heikki Kovalainen a 14., Giancarlo Fisichella pedig a 15. lett. A BMW-nél viszont reménykednek, Nick Heidfeld biztos benne, hogy vasárnap megint a bajor gyár autói kerülnek legközelebb a Ferrarikhoz és a McLaren-Mercedesekhez.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka Eb-döntőbe jutott 200 méteren

Atlétika
1 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
9 perce

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
10 perce

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
49 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 1–0

Bajnokok Ligája
50 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
53 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
54 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
1 órája