Ahol a szokatlan a norma

Amióta három nyert meccsig tartó rájátszást rendeznek a magyar női kosárlabda-bajnokságban, 0–2-ről még egyetlen csapat sem tudta megnyerni a finálét. Normális esetben ebből a statisztikai adatból messzemenő következtetést vonhatnánk le, csak hát a 2007-es bajnoki döntőre legkevésbé a normalitás jellemző.

Mert látott-e már valaki olyat, hogy az egyik csapat két légionárius csillaga a finálé előestéjén – az éj leple alatt – búcsút mond munkáltatójának? Majd másnap ugyanez a csapat idegenben(!) magabiztosan megveri az agyonfavorizált, az alapszakaszban és a kupában őt egymás után háromszor legyőző riválisát? S mindezt három nappal később megtetézi egy heroikus hazai sikerrel, eljutva az aranyérem közvetlen közelébe? Hogy aztán első próbálkozásra ne tudjon élni az eséllyel, s a trónkövetelő szépítsen, miközben a huszonhat ponttal vesztes címvédő kétszáz fanatikus drukkere – az ellenfél csarnokában – elemi erejű szimpátiatüntetést rendez kedvencei mellett…

Mi jöhet még ezek után szombaton, Pécsett?!

„Fogalmam sincs, mert eddig valamennyi prognózisommal felsültem – kezdte az esélylatolgatást Bencze Tamás, a női válogatott nemrégiben kinevezett szövetségi kapitánya. – Előzetesen három nullás soproni sikert tippeltem, mert úgy sejtettem, Rátgéber László minden zsenialitása, az Iványi Dalma, Béres Tímea, Fegyverneky Zsófia tengely klasszisa sem lesz elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a soproniak óriási létszám- és kvalitásbeli fölényét. A csütörtöki mérkőzésről annyit, hogy semmi kivetnivalót nem látok Rátgéber húzásában, hogy a harmadik negyed közepétől pihentette elcsigázott legjobbjait, magam is ezt tettem volna a helyében. Abban biztos vagyok, hogy a szombati összecsapás lesz a döntő, aki ott győz, az lesz a bajnok. Még egy apróság. Nekem keserű emlékeim vannak a kettő nullás vezetésekről. Játékoskoromban kétszer is így álltunk a Honvéd ellen – idegenben megleptük őket, majd Zalaegerszegen nagy nehezen győztünk –, aztán sorozatban nyertek három meccset…”