Továbbjutást ért a rutin

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
2007.05.07. 00:43
Címkék
Felfokozott hangulatú mecscsen, Zalaegerszegen ismét nyerni tudott a Pécs, mert jobb cseréinek köszönhetően kulcsembereinek a negyedik negyed végén is futotta türelmesen kijátszott támadásokra és kulcsfontosságú tempódobásokra.

A Pécs a párharc szinte min den találkozóján új kezdő ötössel lépett pályára, ez is mutatja, mennyire hosszú a cserepadja – most Lakatos Péter kapott védőfeladatot, Vladimir Miskovics betöréseit hárítandó. Ahogy a sorozatban megszokhattuk, Völgyi Péter már a harmadik percben megkezdte a sorozatos cseréket. A 6–2-es ZTE-vezetés Simon Balázs látványos kettő kettői és a csereként pályára lépő ördöngös Dragan Alekszics tempói után szerény vendégelőnyre változott (9–12). Eközben Rashad Bell már az ötödik percben technikait kapott reklamálásért.

A második negyedben a nézők úgy vélték, a játékvezetők nem egyforma mércével mérnek, s csaknem tíz percig állt a játék. Sztojan Ivkovics, a pécsiek szakmai igazgatója – miután a lelátóról leköpték, és sörrel is leöntötték – a 13. percben jobbnak látta elhagyni a termet. Távozás közben még odaszólt Vígh Péter játékvezetőnek: „Én most kimegyek, így talán minden rendben lesz.”

A meccs továbbra is zaklatott légkörben folytatódott. A csapatok felváltva ragadták magukhoz a vezetést, a sorozatban a megszokottnál kevésbé zártak jól a védelmek, így gyönyörű mezőnykosarak születtek. A nagyszünet előtt a zalaegerszegiek, a harmadik negyed végén a vendégek szereztek néhány pontnyi előnyt. A második félidőben a higgadtabb támadásokat a Pécs vezette, a kulcsemberek pihentetése a negyedik negyedben fizetődött ki, amikor Simon Balázsról előbb zalai névrokonát, Simon Lászlót, majd Gáspár Dávidot is kipontozták – ettől kezdve a rutinosabb Bojan Lapov, Alekszics, Simon trió az ellenséges atmoszféra ellenére is látványos összjátékkal jutott el a gólszerzésig, többnyire a támadóidő végén. Az utolsó percekben a zalaiak letámadása, faultjai sem jártak sikerrel, a hazaiakat a sorozat és ez a meccs is annyira felőrölte, hogy erejükből nem futotta már egyenlítésre.

A lefújás után a zalai közönség így is fél óráig ünnepelte kedvenceit, tisztelegve a csapat egész évi produkciója előtt.

Legfrissebb hírek

A Temesvár kinézte Huszti Andrást – sajtóhír

Minden más foci
4 perce

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
18 perce

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
25 perce

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
34 perce

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
35 perce

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia szerint a rutin és az összeszokottság hiányzott

Kosárlabda
46 perce

Felépülhet a spanyolok nyitó meccsére Lamine Yamal

Foci vb 2026
1 órája

Vívás: esélyesek sikere és bravúrok a korosztályos válogatókon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik