A Fradiért sem jönne haza

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.05.07. 22:41
Címkék
Végleg eldőlt, hogy Király Gábor távozik a Crystal Palacetól. Az angol másodosztály 12. helyén végző csapat magyar kapusának lejárt a szerződése, így három év után elhagyja a londoni klubot. Haza egyelőre még nem jön.

Már csak a rájátszás van hátra a Championship küzdelmeiből, és az élvonalba kerülésért folytatódó harcnak nem részese a Crystal Palace, amelynek kapusa, Király Gábor az utolsó három mérkőzésen az előre megbeszéltek szerint nem kapott szerepet. Sőt mostanra az is eldőlt, hogy három év után távozik a klubtól.

Elképzelhető, hogy hazajön Magyarországra?

Örülök, hogy megkérdezte, mert ezt mindenképpen el akartam mondani: jelenleg nem – szögezte le Király Gábor. – Azért, mert már évekkel ezelőtt eldöntöttem, mennyi ideig védek külföldön, és még nem jött el az ideje annak, hogy hazamenjek.

Pedig már az élvonalba pályázó Ferencvárossal is hírbe hozták…

Tudom, én is hallottam. De ha egyszer hazamegyek, csakis a Haladásban, a nevelőklubomnál akarok védeni.

Szóval Magyarország még várat magára. Sokan keresték már azóta, hogy nyilvánosságra került a távozása? Nem mondhatnám, ön a második. Annyira nem vagyok én már érdekes a médiának.

Mi az oka távozásának?

Kezdjük azzal, hogy lejárt a szerződésem, vagyis szabadon és ingyen igazolhatóvá váltam. Másrészt a klub a következő szezonban jóval kevesebb pénzből gazdálkodhat, mert az angol szövetség már nem annyival támogatja, mint az elmúlt két évben. A Premier League-ből kieső csapatokat ugyanis még két évig kiemelten pénzeli az FA, de ez az idő letelt. Ráadásul a Crystal Palace elnöke is csökkenteni akarja a kiadásokat és a béreket. Az új kondíciók mellett pedig a vezetők nem tudnak megfelelő feltételeket ajánlani. Hogyan tekint vissza az elmúlt három szezonra?

Volt egy nagyszerű évünk az élvonalban kétezer-ötben, de rendkívül szerencsétlen módon az utolsó fordulót elszúrtuk, és kiestünk. A következő idényben a rájátszásig jutottunk, de nem sikerült felkerülnünk. A most véget érő szezon viszont már gyengébbre sikeredett, nem voltunk képesek beleszólni a bajnoki címért folytatott versengésbe, és a rájátszást érő helyekről is jócskán lemaradtunk. Összességében remekül éreztem magam itt, emlékezetes mérkőzéseken védhettem, és részese lehettem a nagy múltú klub történelmének. Hogyan tovább?

Vannak konkrétumok, vannak puhatolózások is, egyelőre semmiről nem tudok beszámolni.

Hová menne a legszívesebben?

Angliában szeretnék maradni, de ha ez nem sikerül, Németországban is szívesen védenék még néhány évet.

Legfrissebb hírek

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
2 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
17 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
30 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
33 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
49 perce

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
1 órája

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája