Néhány nap alatt sokat változhat az aszfalt

BÁLINT ANDRÁSBÁLINT ANDRÁS
2007.05.04. 23:44
Címkék
A Formula–1 világában merőben szokatlan, hogy négy hét szünet van két futam között, de a csapatok természetesen a szükséges pihenő mellett már javában készülnek a jövő heti Spanyol Nagydíjra, amely a száguldó cirkusz európai szakaszának nyitánya lesz. Ezen a héten éppen a viadalnak otthont adó barcelonai pályán teszteltek a versenyzők, hétfőn és kedden Kimi Räikkönen bebizonyította, egyik fő esélyese a soron következő GPnek, majd válaszolt az Autosport magazin kérdéseire.

Milyen volt a teszt?

Sajnos kedden az időjárás megnehezítette a dolgunkat, de hétfőn minden jól alakult. A terveknek megfelelően dolgozhattunk, találtunk is valamit, ami előrelépést jelent számunkra. Nagyon elégedett vagyok a hétfőn elvégzett munkával, sokat tanultunk. Azt persze sohasem tudhatjuk, hogy a többiek mire figyeltek, de sokkal magabiztosabbak lettünk. Az autónk jól megy itt, de meglátjuk, mi lesz a futamon.

Mit gondol a javított Ferrari-csomagról?

Nagyon jó. Sokkal jobb beállítást találtam, a kocsit most úgy lehet vezetni, ahogyan mindig is szerettem volna. Szerintem sokkal kedvezőbb pozícióba kerültünk.

Nagyon fontos a barcelonai teszt, hiszen egy héttel előzi meg a Spanyol Nagydíjat.

Igen, de néhány nap alatt sokat változhat az aszfalt és az időjárás. Várnunk kell az esélyek megítélésével. Most jó beállításaink vannak, az autónk nagyon erősnek tűnik. Szép lenne, ha a versenyen is ilyen maradna.

Ön is azt gondolja, hogy Európában újraindul a világbajnokság?

Három futammal korábban kezdődött, de a pontszámok között még nincs igazi különbség. Semmit sem veszítettünk, így fontos, hogy a folytatásban is jól menjünk. Sokat javult a beállításom, boldogabb vagyok, mint az előző három futam idején. Ez jó jel.

Hogyan látja az esélyeket?

Fogalmam sincs, túl korai még erről beszélni. Sok minden történhet az előttünk álló időszakban.

A Ferrari ismét a McLaren előtt jár?

Nem tudom. Ha meg tudja mondani, mennyi üzemanyaggal mentek Barcelonában, akkor választ adhatok a kérdésre. Mi sokat javultunk a legutóbbi futam óta, jobban értjük az autó viselkedését, ez nagyon fontos. Természetesen meg akarjuk nyerni a viadalt. Nagyobb reményekkel várom a következő futamot, találtunk ugyanis valamit, ami sokat javít az esélyeimen. Végre kihasználhatjuk autónk teljes potenciálját.

Mi a véleménye a Ferrariról az első három futam alapján?

Az eredményeink nem teljesen felelnek meg a várakozásainknak, de tudtuk, lesznek gondjaink.

Fontos cél csapattársa, Felipe Massa legyőzése?

Mindenkit le kell győzni.

Változott a kapcsolata Felipe Massával?

Nem. Továbbra is jó a viszonyunk.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
2 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
2 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik