
Archiv cikkek
2007.12.20. 00:36
Lewis Hamilton jövőre kevesebbet tesztel
Lewis Hamilton módosítja felkészülési programját, sokkal „kényelmesebben” készül a következő Formula–1-es világbajnokságra. Az idei sorozat ezüstérmese állítja, a legutóbbi téli időszakkal ellentétben ezúttal már nem vesz részt minden teszten, másfajta edzésekkel hangol az előtte álló nagy feladatokra.

Archiv cikkek
2007.10.16. 23:36
Nem kivételeznek
Fernando Alonso tavaly és tavalyelőtt is a Brazil Nagydíj végén ünnepelte világbajnoki címét, így nem véletlen, hogy bizakodva utazik az idei szezonzáróra. A spanyol klasszis, bár mindent megtesz a siker érdekében, úgy érzi, mindössze négypontos hátránya ellenére nincs túl sok esélye csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

Archiv cikkek
2007.09.28. 00:02
Massa feláldozza magát
A Ferrarinál tökéletesnek vélt haditervet „dolgoztak ki” a pilóták versengésének megnyerésére, és immár egyértelmű, hogy Kimi Räikkönen minden segítséghez hozzájut pályafutása első igazán nagy diadala érdekében. A finnt mostantól kiemelten kezelheti a csapat, hiszen a vb-éllovas Lewis Hamiltont 20 pontos hátránynyal követő Felipe Massa a hét végi Japán Nagydíj előtt bejelentette: mindenben segíti társát, s háttérbe szorítja egyéni ambícióit.

Archiv cikkek
2007.09.17. 17:19
Trónon a taroló Ferrari
Kimi Räikkönen és Felipe Massa révén kettős Ferraridiadal született Belgiumban. Räikkönen az összetettben 13 pontra megközelítette a negyedik helyen célba érkező Lewis Hamiltont, aki két ponttal vezet az ezúttal harmadik Fernando Alonso előtt. A Ferrari a kettős siker révén behozhatatlan előnyre tett szert a konstruktőrök között; ha marad a McLaren büntetése, 2004 után ismét a világbajnok.

Archiv cikkek
2007.09.16. 00:12
Räikkönen pokoli gyors
Hullámvasútra emlékeztet a Formula–1, legalábbis a legjobb két csapat versengése. A Monzában szenvedő Ferrari Spában ismét a jobbik arcát mutatta, és kibérelte az első sort a Belga Nagydíj időmérő edzésén – Kimi Räikkönen nyert Felipe Massa előtt. Fernando Alonso lett a harmadik, és a címvédőhöz kapcsolódó hír, hogy menedzsere szerint nem tér vissza a Renault-hoz, tiszteletben tartja szerződését, amely 2009-ig a McLarenhez köti.

Archiv cikkek
2007.07.26. 00:08
Felvirradt az igazság napja?
Az elmúlt napok csendje után ma ismét az érdeklődés középpontjába kerül a Formula–1 világát felkavaró kémügy: a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsport-világtanácsa ugyanis meghallgatja a McLaren illetékeseit. A hírek szerint a meghívott 26 tagú bizottság 30 kérdést intéz a wokingi csapathoz.

Archiv cikkek
2007.07.24. 23:35
Győzni jönnek a Ringre
A jövő heti Formula–1-es Magyar Nagydíjra a mindkét pontversenyt vezető McLaren-Mercedes, de a nagy rivális Ferrari is győzni jön aHungaroringre. Ha egyik él versenyzőt sem sújtja technikai gond, akkor az elmúlt évek legnagyobb csatáját láthatjuk a mogyoródi dombok között.

Archiv cikkek
2007.07.15. 02:35
A mesterhármas a célja
Az összetettben 12 pontos előnynyel vezető, Silverstone-ban azonban nem remeklő Lewis Hamilton magabiztosan várja a jövő heti Német Nagydíjat, mindenképpen győzni szeretne a Nürburgringen. Ha a McLaren-Mercedes brit újonca megvalósítja tervét, „mesterhármast” ér el, hiszen tavaly és tavalyelőtt is győzelmi serleggel térhetett haza a legendás pályáról. A pontverseny éllovasa az f1racing.net internetes oldalon beszélt esélyeiről.

Archiv cikkek
2007.05.04. 23:44
Néhány nap alatt sokat változhat az aszfalt
A Formula–1 világában merőben szokatlan, hogy négy hét szünet van két futam között, de a csapatok természetesen a szükséges pihenő mellett már javában készülnek a jövő heti Spanyol Nagydíjra, amely a száguldó cirkusz európai szakaszának nyitánya lesz. Ezen a héten éppen a viadalnak otthont adó barcelonai pályán teszteltek a versenyzők, hétfőn és kedden Kimi Räikkönen bebizonyította, egyik fő esélyese a soron következő GPnek, majd válaszolt az Autosport magazin kérdéseire.

Archiv cikkek
2007.03.28. 23:48
Lehet, hogy kicserélik Räikkönen motorját
Úgy tűnik, hogy a téli csapatcsere sem szakítja meg Kimi Räikkönen pechsorozatát. Elképzelhető ugyanis, hogy nagy árat kell fizetnie az 58. Formula–1-es világbajnokság első futamának megnyeréséért, mivel motorja meghibásodott Melbourne-ben.
1
/
3
