Megvédheti címét a CSZKA

B. R.B. R.
2007.05.04. 23:44
Címkék

A végjátékban fordított az Euroliga négyes döntőjének első meccsén a CSZKA Moszkva a spanyol Unicaja Málaga ellenében (62–50), így vasárnap a címvédő orosz csapat ismét harcba indulhat a trófeáért. Az athéni olimpiai sportközpont ad otthont a final fournak, amelynek a CSZKA és az Unicája mellett a spanyol Tau Cerámica és a görög Panathinaikosz a résztvevője. Az elődöntő pénteki, első mecscsén az oroszok az Unicajával csaptak össze, amely a Barcelonát búcsúztatva verekedte be magát a négyes döntőbe. Sokáig úgy tűnt, hogy Sergio Scariolo mester tanítványait a CSZKA sem tudja megállítani – még úgy sem, hogy a mezőnyből mindössze 29 százalékkal céloztak a málagaiak –, ám a negyedik negyedben szinte állva hagyták riválisukat Teodorosz Papalukaszék. Az egyetlen igazi ötös emberüket, a Puerto Ricó-i Daniel Santiagót nélkülöző spanyolok végig rendkívül kemény védekezéssel igyekeztek féken tartani a jelentős magassági fölényben lévő oroszokat, akiknek láthatóan nem ízlett ez a harcmodor, ám a nagyszünetre így is kilencpontos vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a moszkvaiak (33–24). A folytatásban aztán Carlos Cabezas vezérletével előbb felzárkózott, majd az egyébként betliző argentin világbajnok, Pepe Sánchez büntetőjével – ez volt az egyetlen pontja az irányítónak – a 27. percben át is vette a vezetést az Unicaja (41–42), és egészen a negyedik negyed elejéig a levegőben lógott a meglepetés. Ám mivel az utolsó tíz percben mindössze hat pontra voltak képesek a spanyolok, így azt is elbírta a David Andersen, Trajan Langdon és Papalukasz húzta orosz sztárcsapat, hogy a mérkőzés egésze alatt mindössze 21 százalékkal (4/19) dobta a triplákat. A másik elődöntőben a Panathinaikosz 67–53-ra verte meg a Taut, így a címvédő a hazai csapattal csatázhat a trófeáért.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
15 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
21 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
25 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
27 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
45 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
46 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája