Parádés előadást tartott a Milan

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 23:05
Címkék
Az első mérkőzésen született 3–2-es manchesteri győzelem után a visszavágón a Milan számára csak a hatékony támadójáték jelenthette az esélyt a továbbjutásra. Összesítésben az olaszok 5–3-mal jutottak a május 23-i athéni döntőbe – ott a Liverpool vár rájuk.

Habár a mondás szerint jobb félni, mint megijedni, azért az, ahogy a Manchester Unitedszurkolók Szövetsége óvta tagjait a milánói Bajnokok Ligájaelődöntő visszavágója előtt, mégiscsak túllépte az „egészséges” aggodalom határait. A társaság szerdán kiadott felhívásában a csapat manchesteri kudarcát nem felejtő Romadrukkerek készülődő bosszújáról írt (az érv a Róma– Milánó vasútvonal utasforgalmának hét eleji gyanús megnövekedése), és azt tanácsolta a meccsre utazó briteknek, hogy – idézve a felhívásból – „ne beszéljenek angolul, és ne viseljék a United színeit”.

A „vörös ördögök” híveire vonatkozó korlátozások azonban ezzel nem értek véget. A milánói rendőrség a vendégek italozási szokásait (és az azokból eredő veszélyeket) ismerve az alkoholtartalmú termékek árusításának teljes tilalmát rendelte el a reptéren, a belvárosban, továbbá a stadion környékén.

Ennyit az elővigyázatosságról és a biztonságért tett lépésekről.

És akkor nézzük a valóságot: a szerda délutáni órákban a milánói Dóm teret ellepő United-drukkerek szinte kivétel nélkül sörrel a kezükben, tetőtől talpig vörösbe öltözve, az angol klub hagyományos indulóit énekelve hangoltak az esti összecsapásra.

Ám a manchesteriek nemcsak a fent leírt – Angliában megszokott – szurkolói „melegítés” miatt érezhették magukat otthon Milánóban, hanem a hazájukban mindennapos eső miatt is. A sűrű zápor pedig Wayne Rooneyék malmára „hajtotta a vizet”, hiszen a vendégek így a San Siróban nagyon is ismerős körülmények között léphettek pályára, azonban ami még ennél is jobban aggasztotta a piros-feketéket, hogy Paolo Maldini nem javuló térdsérülése miatt végül kénytelen volt kihagyni a meccset.

A veterán csapatkapitány kiesése azonban nem gátolta az olaszokat abban, hogy az első pillanattól kezdve látványosan az egygólos hátrány mihamarabbi ledolgozására törekedjenek. A gól nem is késett sokat, Kaká a 11. percben szerzett mesteri találata után már a Milan állt továbbjutásra, fél óra után pedig a mezőnyben is jellemző hazai fölény Clarence Seedorf szintúgy mesés góljával számszerűen is megduplázódott.

Érdekes módon a szünet után sem teremtettek poklot a San Siróból a „vörös ördögök”

– sőt... Kaká újabb helyzeténél eldőlhetett volna a meccs, ám amit nem tett meg a brazil támadó, megtette Alberto Gilardino: a csereként beálló csatár a 78. percben megszerezte a milánóiak harmadik gólját.

A piros-feketék győzelme (összesítésben a Milan volt a jobb, mégpedig 5–3-as eredménnyel) azt jelenti, hogy 2005 után újra Liverpool– Milan döntőt rendeznek a BLben – az olaszok reményei szerint azonban csak a párosítást tekintve ismétli magát a történelem...

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
10 perce

Tóth Amarissa győzelemmel kezdett a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
26 perce

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
45 perce

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
56 perce

A volt Ferencváros-játékos gólja döntött, Tunézia kijutott a vb-re

Foci vb 2026
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
1 órája

Francisco Conceicao biztosan nem játszik a magyar válogatott ellen

Foci vb 2026
2 órája

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik