A siker titka: Rafa Benítez (2)

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 23:05
Címkék
Három éven belül másodszor jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a Liverpool. A spanyol Rafa Benítez menedzser által irányított klub sikere több mint meglepetés, hiszen az egyesület jelenleg nem tartozik az angol klubfutball bajnokesélyesei közé. Mégis valamiért a Liverpool 2005ben Európa trónjára került, és most is csak egy lépésre van a végső győzelemtől.

Folytatás a 2. oldalról

építő gárda középpályásai gyor san felérnek az ellenfél tizenhatosa elé, és ha akcióból nem megy, akkor a szabadrúgások és a szögletrúgások előre megtervezett és precíz kivitelezésével alakítanak ki gólhelyzet. Rafa Benítez legnagyobb erényének azt tartják, hogy a játékosokból úgy hozza ki a maximumot, hogy az a csapat javára váljék. Ha a labdarúgókat egyenként elemezzük, akkor újfent bebizonyosodik, hogy nem kell minden posztra világsztár a jó csapat felépítéséhez. A kapust, José Manuel Reinát kevesen ismerték Liverpoolban a szerződtetése előtt, s noha képes bravúrokra, nem lehet egy szinten emlegetni a világ legjobbjaival, Petr Cechhel, Gianluigi Buffonnal vagy Oliver Kahnnal. A védelemben olyan játékosok nyújtanak extra teljesítményt, akikért mások talán egy fillért sem adtak volna. Nem arról van szó, hogy Jamie Carragher, Daniel Agger, John Arne Riise vagy Steve Finnan gyenge védő lenne, de mondjuk a Chelsea-ben gyaníthatóan egyikük sem lehetne alapember. A középpályán a gárda egyetlen világklasszisa játszik, csúszik-mászik, és ha Rafa Benítez úgy dönt (lásd 2005, a Milan elleni döntőt), hogy jobbhátvédként kell szerepelnie, hát abból sincs sértődés. Az alázatosságáról és odaadásáról is híres Steven Gerrard ugyanis a klub ikonja, és ő az egyedüli, aki a földkerekség bármelyik csapatában kezdő lenne. Mellette, körülötte szorgos, gyakran szürke iparosok, máshonnan gyakorlatilag eltanácsolt játékosok – Boudewijn Zenden, Jermaine Pennant – alkotják a gárdát, kiegészülve elismert és kiváló csatárokkal, de nem világklasszisokkal. A spanyol edző nagysága pedig leginkább abban mutatkozik meg, hogy ezekkel a játékosokkal képes nagy eredmények elérésére.

„Ha egy játékost négymillió euró alatt árulnak, akkor azt Rafa Benítez mindenképpen meg akarja vásárolni” – tartja az egyik rosszmájú mondás Liverpoolban, arra utalva, hogy a szerződtetett futballisták zöme olcsón, s nem makulátlan előélettel érkezett meg az Anfield Roadra, ahol aztán megújult.

Rafa Benítez otthonra lelt Liverpoolban, kapcsolata a médiával és a szurkolókkal tökéletes, és a feltételek az új amerikai tulajdonosok érkeztével is egyre rózsásabbak.

„Élvezzük a pillanat varázsát, aztán elkezdünk a döntőre készülni” – mondta a jövőt firtató kérdésekre a menedzser, aki a korábbi ígérete szerint hamarosan bajnoki címet is nyer majd a Liverpoollal – a csapatnak ilyesfajta sikerben immár 17 éve nem volt része...

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
5 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
5 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
5 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
5 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik