Sporttörvény őszre

B. R.B. R.
2007.04.29. 00:00
Címkék

A kormány által elfogadott Nemzeti Sportstratégia pénteken került a Parlament elé, s az ősszel a sporttörvény módosulhat. „Remélem, az Országgyűlésben is olyan széleskörű öszszefogást tapasztalunk, mint az előkészítő munka során” – mondta Lamperth Mónika sportért is felelős miniszter. Elhangzott, hogy a versenysportban – figyelmet szentelve a fogyatékkal élőknek, a létesítményhelyzet javítása mellett felépítve az utánpótlás-nevelés rendszerét – meg kell őrizni az eredményességet, s egyben sportoló nemzetté kell válnunk. Az iskolai testnevelés fellendítése mellett a szabadidősportba ösztönző programokkal egymillió embert szeretnének bevonni. „A pekingi felkészülésre az idén több mint kétmilliárd forint jut. A doppingellenes harcban partnerünk a Magyar Olimpiai Bizottság, a dicséretes munkát végző sport-szakállamtitkárság pedig előkészítette a nemzetközi együttműködéshez szükséges intézkedéseket” – mondta a miniszter asszony, aki egyre aktívabb Nemzeti Sport-olvasó. „Figyelem az írásaikat, főképp a labdarúgással foglalkozó cikkeket. Az Eb-pályázatunkról magánemberként az a véleményem, hogy amíg a focink alacsony színvonalú, nem kaphatjuk meg egy ilyen szintű esemény rendezési jogát” – tette hozzá Lamperth Mónika.

Legfrissebb hírek

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
11 perce

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
59 perce

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
1 órája

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
1 órája

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
1 órája

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
1 órája

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája