Nem sikerült a bravúr

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.04.29. 00:00
Címkék
Szávay Ágnesnek nem sikerült az újabb bravúr: a Gaz de France Budapest Grand Prix elődöntőjében két szettben kikapott az argentin Gisela Dulkótól.

Szávay Ágnes korábban csak egyszer, két éve jutott egyesben a négy közé WTA-tornán, de a budapesti, 175 ezer dolláros versenyen nyújtott magabiztos játéka alapján arra is esélye volt, hogy a világranglista 50. helyén (nála 108 hellyel előrébb) álló Gisela Dulko elleni elődöntőben túlszárnyalja ezt a teljesítményt. A 18 esztendős tehetség azonban szombaton nem tudta a maximumot nyújtani. Az első gémet még megnyerte, ám ez volt az utolsó alkalom, hogy hozta saját adogatójátékát. Gyengén szervált (kulcspillanatokban ütött kettős hibákat), és az előző fordulókban látott remek elütésekkel is adós maradt, miközben Dulko okosan és pontosan teniszezett. Szávay így hiába küzdött nagyot, szoros játékoknál többre nem futotta az erejéből. Az argentin végül 6:2, 6:1-re győzött, a fináléban a selejtezőből a főtáblára jutó román Sorana Cirstea lesz az ellenfele.

„Már reggel éreztem, hogy valami nincs rendben – mondta Szávay szomorúan a találkozó után. – Idegesen, gyomorgörccsel ébredtem, feszült voltam, holott az előző fordulókban még felszabadultan vártam a meccseket. Dulko ráadásul nagyon jól kezdett, hátrányba kerültem, és ezután már nem tudtam a saját játékomat játszani. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült jobban teniszeznem, és örömet szereznem a rengeteg nézőnek, akik engem buzdítottak.”

A vereség azért is fájó, mert ha a fináléba jut, Szávay annyit ugrik előre a világranglistán, hogy már júniusban, Wimbledonban is alanyi jogon főtáblás lehetett volna. Elkeseredésre azonban nincs oka, hiszen így is remekül szerepelt az erős mezőnyben, és látszik, jó úton jár: a Budapesten szerzett pontokkal a 140. hely környékére kapaszkodik fel a rangsorban – nem állt még ilyen előkelő helyen.

Szávaynak lesz elfoglaltsága a verseny utolsó napján is. Párosban a cseh Vladimira Uhlirová oldalán döntős, miután elődöntőbeli ellenfelük visszalépett.

„Ha előzőleg azt mondják, egyesben négy közé, párosban a döntőbe kerülök, gondolkodás nélkül aláírtam volna, de egy kicsit azért szomorú vagyok” – mondta a magyar lány.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
1 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
1 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
3 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
3 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
3 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
3 órája