Lecsapott a Falco KC az Atomra Pakson

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2007.04.29. 00:00
Címkék
Káprázatos mérkőzésen, leírhatatlan izgalmak után a Falco elragadta a pályaelőnyt a bajnoki cím védőjétől.

Százharminc másodperc leforgása alatt úgy ment el 10–0-ra a Falco, hogy közben Kálmán László és Winsome Frazier még egy-egy büntetőt ki is hagyott. Frissen, pattogósan kosaraztak a vasiak, a házigazdák megérezték a lovaglóizom-húzódással bajlódó Jure Balazic hiányát. Nulla tizenhárom után Czigler László szerezte az első paksi kosarat.

Rod Grizzard bravúrpontjai után már csak hét pont volt a különbség (12–19). Stanislav Zuzak beállítása is jó húzásnak bizonyult, a cseh fiú pillanatok alatt dobott hét pontjával először vezetett a Paks (24–23). Stewart szórta a triplákat, és máris 31–23 állt az eredményjelzőn, azaz 11 perc alatt 31–10et repesztett a Paks. A félidő végéig Kálmán négypontosra faragta a Falco hátrányát. Ki kell emelni a csereként beálló Stewart káprázatos játékát: 14 perc alatt 17 pontot termelt, 7/8-as mezőnymutatóval, emellett 5 lepattanót és 4 gólpasszt jegyzett. Szünet után 45–42-nél „megfagyott” az eredmény, a válogatottba 36 évesen visszahívott Czigler László hajmeresztő ziccerekben hibázott, odaát viszont a fehérorosz Mihail Aliakszejev felhozta a vendégeket, Frazier pedig vissza is szerezte a Falcónak a vezetést (45–46). Eközben hazai oldalon Zuzak is elhibázta a büntetőket. Gráczer Zsolt a 24 másodperces támadóidő lejártának pillanatában dobott triplával nyugtatta meg a vendégeket (54–58). Mészáros Zalán csatlakozott a hazai büntetőrontó brigádhoz, cserébe Stewart továbbra is ellenállhatatlanul dobott, de az egyenlítés nem sikerülhetett, mert Pankár Tibor és az elnyűhetetlen Kálmán mindenhonnan betalált. Aztán Kiss Zsolt két triplával előjött a semmiből, s két perccel a vége előtt már 73–75 volt az állás! Tizennégy másodperccel a lefújás előtt Kálmán hihetetlen kosarat dobott a nála 30 centivel magasabb Czigler fölött, de Kiss Zsolt a dudaszó pillanatában egyenlített, és jött a hosszabbítás. Ekkorra már Horváth Zoltánt és Grizzardot is kipontozták a nem éppen „hazai pályát” fújó bírók, s végül leírhatatlan izgalmak után Pankár két jó büntetőjével idegenben jutott előnyhöz a Falco.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája