Kétnegyednyi döcögés

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.04.29. 00:00
Címkék
Nem történt meglepetés, az alapszakaszgyőztes hazai pályán kissé döcögősen, de legyőzte a rájátszásba a nyolcadik helyen besurranó ellenfelét.

Megbetegedett László Róbert, a nyíregyháziak szerb bedobója, lázas volt, szédült, így nem nevezték az összecsapásra. Az amerikai Seth Scott duplájával és Sitku Ernő triplájával így is repülőrajtot vett a vendéggárda (0–5). A fülledt melegben elbágyadt a Magyar Kupa idei győztese, a Szolnok. A hazai publikum ámult-bámult, hiszen feltehetően negatív rekordnak számító hat ponttal még talán sosem zárta az első negyedet a mezőnyből ezúttal pocsékul dobó piros-fekete alakulat. A nem várt gyenge produktum ideges légkört szült a most is dugig telt tiszaligeti csarnokban, de a feszültséget Thomas Kelley vezetésével hamarosan feloldották a szolnokiak, akik a 15. perctől kezdve 22–5-ös rohammal fordítottak a félidőre. Az Olaj amerikai irányítója elkezdte termelni a pontokat. Ahogy a Magyar Kupában többször, most is a negyed utolsó másodpercében dobott nyolc méterről egy triplát, s így ötpontos lett a hazai vezetés a szünetre.

A harmadik negyedben eldőlni látszott az összecsapás, a Szolnok fokozatosan elhúzott, kedvére szerezte a pontokat. A vendégek védekezése és támadójátéka szétesett, a 26. percben már 15 ponttal vezetett az Olaj (46–31). A pontgyártásban a litván Donatas Sabaliauskas jeleskedett, a magasbedobó ontotta a hárompontosokat, majd a negyed végén, az utolsó pillanatban ismét Kelley szenzációs, a dudaszó pillanatában eleresztett sikeres trojkája következett.

Az utolsó felvonásban Sitku és a szerb irányító, Brane Savic hármasaival tett még egyenlítési kísérletet a Nyíregyháza, de ezen a napon a lassan belelendülő, de a végére néha már-már alapszakaszbeli remekléséből valamit megcsillantó Olajt nem lehetett utolérni.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
15 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
28 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
32 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
48 perce

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
49 perce

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
58 perce

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
1 órája

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik